A Mitrohin-archívum (A KGB otthon és nyugaton)

tálentum kiadó  | 2000  | keménytábla, védőborító  |  723 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG 1992-ben a brit titkosszolgálat megszöktetett oroszországból valakit, akinek nyugati tartózkodása e könyv megjelenéséig titok maradt. Vaszilij Mitrohin majdnem harminc évig dolgoztt a KGB külföldi hírszerzéséért felelős Első Főigazgatóságának (KHEF) levéltárában, és 1972-ben ugyancsak ő felelt azért, hogy az archívumot átköltöztessék a Moszkva környéki új főhadiszállásra. A külföldi hírszerzés akkori főnöke, Vlagyimir Krjucskov (később az 1991-es moszkvai puccs vezetője) gratulált neki, amiért sikeresen átszállíttatta a levéltárat, és odaadóan "szolgálta az állambiztonsági szerveket". Krjucskov viszont nem tudta, hogy Mitrohin titokban távozára készült, és több mint egy évtizedet töltött azzal, hogy szigorúan titkos aktákat jegyzeteljen ki és másoljon le. A feljegyzéseit aztán rendkívül nagy kockázatot vállalva naponta kicsempészte a levéltárból, és nyaralójának padlója alatt rejtette el. "Kevés KGB-hivatalnok töltött annyi időt az akták olvasásával, mint épp Mitrohin, aki kijegyzetelte a külföldi hírszerzés aktáit. A KHEF-levéltár aktáival Mitrohin mellett csupán a rangidős hivatalnokok rendelkezhettek korlátlanul, egyiküknek sem volt viszont elegendő ideje arra, hogy a lejegyzésre kijelölt részeken kívül beleolvassanak az aktákba" - írja Christopher Andrew. Mitrohin iratanyaga, a Lenin-korszaktól az 1980-as évekig az FBI szerint "az eddigi legteljesebb és legátfogóbb titkosszolgálati dokumentum, amelyet valaha is bármely forrásból merítettek". Christopher Andrew-nak, a modern hírszerzéssel foglalkozó nyugati történésznek ez a talált kincs, valamint más közreadott és eddig publikálatlan forrással kapcsolatban végzett kutatómunkája tette lehetővé, hogy új megvilágításba helyezze mind a Szovjetunió történetét, mind pedig a kelet-nyugat közt feszülő konfliktust. A Mitrohin-archívumnak ez az első kötete egyedülálló belső képet ad arról, hogyan épült be a KGB nyugaton, milyen titkos kapcsolatai voltak a nyugati kommunista pártokkal, milyen burkolt szerepet játsz ott, hogy Kelet-Európában fennmaradjon a szovjet birodalom, miféle brutális háborút folytatott a Szovjetunión belül és kívül a másként gondolkodók ellen - s tette mindezt olyan mértékben és oly változatosan, hogy korábban még csak elgopndolni sem tudtuk volna. A most először leleplezett brit ügynökök közt van egy korrupt rendőrnyomozó, aki négy kontinensen lett a KGB "Rómeó-kémje", s egy asszony, aki a KGB leghosszabban szolgáló ügynöke és legfontosabb női kémje volt. Még mindketten élnek. A hírszerző műveletek életfontosságú szerepet játszottak a szovjet külkapcsolatokban. Andrew viszont kimutatja, hogy a KGB sohasem volt képes olyan sikeresen értelmez ni a hírszerzési anyagot, mint amilyen látványos győzelemmel megszerezte azt. Ami a legrosszabb, hogy a paranoiával párosult politikai ideológia elképesztően torz képet alakított ki a külvilágról. Gorbacsovnak a nyugattal kapcsolatban meghirdetett "új gondolkodásmódjá"-ra nincs is jobb hizonyíték, mint az, hogy első titkárként bizalmasan megrótta a KGB-t,a külföldi hírszerzők jelentéseiben felbukkanó megrögzött hibákért. Jelcin elnöksége alatt az SZVR, a külföldi hírszerző szolgálat vezetősége úgy próbálja új életre kelteni szellemiségét, hogy "kitisztogatja" az orosz hírszerző szolgálat történetét. Biztosan megjósolható, hogy az SZVR vezetői nem fogják szeretni ezt a könyvet, ám sok tisztjük mohón elolvassa majd - s fel fogják fedezni, hogy a szervezet történetét még mindig eltitkolják előttük.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 590 Ft

A termék megvásárlásával

359 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó tálentum kiadó
Kiadás éve2000
Oldalak száma:723
Súly500 gr
ISBN2310005530968
ÁrukódSL#2110746518
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 590 Ft

A termék megvásárlásával

359 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power