A Bakonyban

Részlet: "- Itéletidő! - morgott Tonó bá. A sötétbevesző udvaron bőszülten örvénylett a hóvihar. Sebő hadnagy nyakába húzta fejét - az öreg ló-gondozó báránybőrbundáját úgyis szem elől vesztette - s a békétlen dörmögés után igazodott. - Eddig azt hittem az elnökről, hogy bolondja a lovaknak, akárcsak én. Most meg ilyen időben szánfuvart vállal! Hogy is tudta rávenni, tiszt uram!... Van magának istene? - Van énnékem, elvtárs: a kötelesség! - Bezzeg, ha én ülök az elnök helyében a polituros asztal mögött... De ha pirkadatkor még esik a hó, ne is számítsanak a lovakra. - Én a maguk adott szavára számítok! Az öreg hirtelen megállt. Sebő nem vette észre; összeütődtek. - Ez már az ucca... Minden a láthatatlan, hideg pelyhek záporába olvadt. A hadnagy tétován számítgatta, merről jött, merre tartson. - Maga aztán jól érti, hogy kell visszaadni a szót - mondta panaszosan Tonó bá. - De az öregnek ezt is el kell szívlelnie. Ősszel, vándorútja előtt felhőben kavarog a költözőmadár, olyan zajt csapnak, szavát nem érti az ember...