6 db Szabó Magda kötet: Katalin utca + Zeusz küszöbén + Az öregség villogó csúcsain - Válogatott műfordítások + Kívül a körön + Béla király + Az őz / Disznótor

Az őz / Disznótor Szabó Magda Debrecenben született, itt végezte középiskolai és egyetemi tanulmányait. 1940-ben doktorált latin és magyar szakon. 1940-től 1944-ig tanár volt, később rövid ideig kultuszminisztériumi tisztviselő, 1950 után ismét tanár, 1959 óta az irodalmi alkotásnak él. Írói tevékenységét a Magyarok és az Újhold hasábjain megjelent versekkel kezdte; három verseskötetet adott ki ( Bárány, 1947; Vissza az emberig, 1949; Neszek, 1958), majd 1975-ben Szilfán halat címmel jelentek meg összegyűjtött versei. Csaknem tízéves kényszerű hallgatás után jelentkezett Freskó című regényével (1958), amelyet nyomban nagy elismerés fogadott: a kritika lelkesedése találkozott a közönségsikerrel. Akárcsak a Freskó-t, későbbi regényeit is elmélyült és eredeti lélekrajz, a morális kérdések iránti érzékenység, gazdag mesélőkedv, gondos nyelvművészet jellemzi (A legfontosabbak: Az őz, 1959; Disznótor, 1960; Pilátus, 1963; A Danaida, 1964; Mózes egy, huszonkettő, 1967; Katalin utca, 1969; Abigél, 1970; Ókút, 1970; A szemlélők, 1973; Régimódi történet, 1977). Sokoldalú író: elbeszéléseit Alvók futása (1967), színműveit és rádiójátékait Eleven képét a világnak (1966), Az órák és a farkasok (1967), Erőnk szerint (1980), útijegyzeteit Hullámok kergetése (1965), Zeusz küszöbén (1968), tanulmányait Kívül a körön (1980) címmel gyűjtötte kötetbe. Írt ifjúsági regényt ( Sziget-kék, 1959; Álarcosbál, 1961; Születésnap, 1962), verses mesét ( Bárány Boldizsár, 1956), filmet ( Vörös tinta, 1959). József Attila- és Kossuth-díjjal tüntették ki. Béla király Szabó Magda írói oeuvre-je az utóbbi években kiteljesedett: a költő és a prózaíró után a drámaíró is kiváló alkotásokkal jelentkezett. Színpadi művei közül kétségtelenül ez a trilógia legnagyobb szabású vállalkozása. Az írónőt ihlető erővel ragadta meg az a történelmi tény, hogy egyik legnagyobb Árpád-házi királyunk, IV. Béla, az országépítő, a tatárok feldúlta Magyarország újjáteremtője annak a meráni Gertrúdnak volt a fia, aki ellen az idegengyűlölő magyar főurak annak idején fellázadtak. Bánk bán gyűlölt áldozatának gyermekéből lett a haza ügyének egyik legnagyszerűbb megszállottja, valóságos nemzeti hős. A három dráma azt az időszakot mutatja be, amikor a befolyásolható, bizalmatlan bizonytalan ,,meráni fiú"-ból Béla király lesz, méltó a legnagyobbakhoz. A rászedett, becsapott, egyetlen szövetségesétől, a kunoktól megfosztott király számára a tatárdúlás olyan, mint Isten büntetése. Vezeklés saját hiszékenységéért, gyengeségéért. De mégis, a meráni fiú ebben a csatában nő királlyá. Mikor a had elvonul, már tudja: Európa magára hagyta a hazáját. Visszatér Magyarországra, s megkezdi az építőmunkát. Szervez, tárgyal, szövetkezik mindenkivel, aki segíteni tud. Most van igazán elemében: IV. Béla nem a háború, hanem a béke uralkodója. De aki egymaga kénytelen vállára venni az egész ország terhét, annak áldozatokkal is számolnia kell. Áldozatok lesznek a királyi gyermekek, hiszen érdekházasságokat kell kötniük, s áldozat lesz a szerelem is a hűséges hitvessel, Laszkarisz Máriával. Az emberi, sőt királyi életnek ebben a régiójában már nincs erő a gesztusokra, szív az érzelmekre. Béla király, akinek egy ország az életműve, magára marad. És szent sem lesz belőle. Arra már nem jutott ideje. Béla király mellett kitűnő figurák egész sora népesíti be a drámákat. Hús-vér emberek, nem hősök, nem arcátlan ,,történelmi személyiségek". Esendőek, nagyszerűek, humorosak, ostobák, szellemesek, aljasok és becsületesek, mint mi magunk. Mert Szabó Magda drámái 750 évvel ezelőtt játszódnak ugyan, de kihallani belőlük mai életünk, a mai kor nagy kérdéseit is. A meráni fiú története ezért lesz - a színpadi sikerek után - emlékezetesen szép olvasmány. Kívül a körön Tárgyukban és módszerükben változatos, szemléletük szerint mégis összetartozó írásokat gyűjt egybe Szabó Magda tanulmánykötete: íróarcképeket, verselemzéseket, kritikákat, esztétikai elmefuttatásokat, írói-önéletrajzi vallomásokat, emlékezéseket. Az esszék az írónő sokoldalú érdeklődéséről adnak hírt: Szabó Magda érzékletes, árnyalt portrékat fest irodalmunk népszerű vagy kevésbé ismert, méltatlanul elhanyagolt nagyjairól - Jókairól, Szenczi Molnár Albertról, Apáczai Csere Jánosról, Kármán Józsefről, Kerényi Frigyesről -, az explication de texte-ek módszereit szellemesen, eredetien megújító verselemzésekben tárja föl Szentjóbi Szabó László, Gyulai Pál, Nadányi Zoltán és mások verseinek titkait, a sznobokkal perlekedve mutatja ki Dickens művészetének értékeit, érvényességét, élet és irodalom kölcsönhatását vizsgálja a tulajdon regényeit és drámáit tárgyaló írásokban, művelődésünk és közéletünk kérdéseihez szól hozzá ,,postá"-jában - végül pedig lírai vallomásokban idézi meg a ,,Holtig haza", Debrecen hagyományait és jelenét. Az öregség villogó csúcsain - Válogatott műfordítások Szabó Magda írja válogatott fordításainak gyűjteményéről: ,,Fordítani, a magam kedvére, tizenhárom évesen, gimnazistaként kezdtem: Chamisso fátyolos, fegyelmezetten szomorú világa fogott meg, később Ovidius Trístiánja és a Schiller-balladák, Ibykus darvai-val díjat is nyertem. Az önképzőkörben gyakran szerepeltem műfordításokkal... Most, amikor az életmű-sorozatban arra került sor, hogy összeállítsam ezt a kötetet, elbámultam az anyag mennyiségén, s valahogy meg is hatott a szerkesztés munkája, mert az anyag gépelése, rendezgetése a fordítások körülményeit is felidézte. Valamint megértettem: bár a legtöbb esetben nem én választottam, ami a kötet tartalmát alkotja, minden fordított verses, drámai vagy prózai mű az én alkotásom is, beletartozik életem eredményébe; az idegen vérrendszerekbe saját véremet eresztettem. Szeretem ezt a kötetet, mások írták minden darabját, mégis az enyém, mint valamikor Ovidius honvágya, Chamisso mélabúja, Schiller tiszta hite. Évtizedeknek kellett elmúlniuk, míg egy, valamikor az elnémulásig megsebzett író a nem kívánta, nem választotta munkában ráismer a valóságra, és meghallja fordításaiban az igazságot helyette és nevében minden akadály ellenére mégiscsak szerterikoltó darvakat, Ibykus örökkön élő, sohasem élt, Korinthosz felé húzódó darvait." Zeusz küszöbén 1966 nyarán Szabó Magda férjével, Szobotka Tibor íróval Görögországba utazott. Hat hétig járta Hellász napsütötte tájait, amelyeket tanulmányaiból, olvasmányaiból jól ismert, s képzeletében sokszor bebarangolt már. Mégis hány felfedezésre váró hely és megfejtésre váró titok! Athénban megmássza az Akropoliszt, körbejárja Mükéné romjait, majd Krétán köt ki vele a hajó - itt bebolyongja Minósz király hajdani palotáját és a knósszoszi labirintust, ahol a hős Thészeusz legyőzte a félelmetes szörnyet, Minótauroszt. Könyvében, amely egyszerre útirajz, napló és vallomás, nemcsak a múzeumok holt tárgyai kelnek életre, hanem a mindennapok Görögországa is megelevenedik nyüzsgő bazárjaival, zsúfolt kávéházaival, lerobbant szállodáival. Szabó Magda friss humorral idézi fel egy kispénzű magyar turista viszontagságait, akit ráadásul még a bosszúálló Apollón isten is kipécézett magának, kellemetlenségek sorát zúdítva rá, mert az olümpiai múzeumban playboynak titulálta szobrát. A Zeusz küszöbén, ahogy az írónő fogalmaz, ,,egy kezdő utazó boldog fuldoklása az élmények árjában", amely azonban nemcsak kezdő, de haladó utazóknak is melegen ajánlható! Mindenkinek, aki egy éles szemű megfigyelő és egy kivételesen tehetséges írónő sodró lendületű leírásából akarja megismerni ezt a sokszínű országot, s rejtélyekben gazdag múltját. A színarany Hellász engem is elkapott néhány éve, és azóta is fogva tart... Az olvasó izgalmas, színes útinaplót tart a kezében, amelyből még az is kiderül, bosszúálló isten-e Apollón. Mindenkinek ajánlom, aki imád utazni, és alig várja, hogy belezuhanhasson az illatos-színes görög mesevilágba Szabó Magda kalauzolásával. FEJŐS ÉVA Katalin utca ,,A Katalin utca egyszerre valóság, egyszerre jelkép: emlékeinkben életünknek - helyszíneivel, rokonainkkal, barátainkkal együtt - rögzült szakasza, amelyet ha tehetnénk, ahogy a videofelvételen lehetséges, annyiszor játszanánk, élnénk meg újra, ahányszor csak menekülni szeretnénk a jelenből abba a boldogító irrealitásba, ami rég szétfoszlott már, csak éppen feledhetetlen. Mindenkinek megvan a maga Katalin utcája, olykor álmodik is vele, és ha felébred, csalódottan és nyugtalanul szomorú. Ebben a könyvben azt szerettem volna megírni, hogy csak az találhatja meg visszakívánt Katalin utcáját, aki nem vétett ellene. Az író most beavatja az olvasót titkába: ő milyennek képzeli el a halál utáni életet, a túlvilágot, az élők és holtak érintkezését és folyton változó viszonylatait, s megpróbálja körbevilágítani az etikai több mint faux pas-t, amikor szándékosan, olykor szándéktalanul, de vétkezünk. Három családot költöztettem a Katalin utcába, egy fogorvost feleségével, lányával, egy pedagógust, Irén és Blanka nevű gyerekeivel és egy őrnagyot, akinek fia van, Bálint. A három ház szomszédos, talaj tekintetében azonos egység, s a lakók barátok. Az olvasó majd látni fogja, hogyan szövődnek és kuszálódnak össze a szoros egymás mellett élés szálai a családok életében, ki hogy viselkedik válságos pillanatokban, s miután a regény végére elkészül az egyenleg, el is falazza a visszatérés akár álombeli lehetőségét is attól, aki nem érdemli meg: azontúl soha nem mehetnek végig a régi kövezeten, annál kevésbé, hiszen az első világháború utáni környezetváltozások magát a helyszínt is megváltoztatták. Az író szívből reméli, aki ezt a könyvet végigolvassa, megérti érvelését, bármilyen bizarr is, azt is, hogy az elvesztett háború után új Katalin utcák létesülnek mások számára, de ezek a mások voltaképpen azonosak azokkal, akik valaha gyermekként viháncoltak vagy könnyeiket törölgették a három kertben. Csak a személyek fordulnak meg tengelyük körül, ebben a regényben, ahol a holtak úgy járnak-kelnek, mint az élők, az olvasónak meg kell éreznie, nincs valódi halál, csak visszatérés valamibe, ahonnan egy időre kiszálltunk és hogy az apostolnak, aki olyan megindítóan prédikált a szeretetről, bizony, igaza van. Az író egyik legkedvesebb gyermekét teszi le az olvasó elé, mint az ókor római polgárai, ha felemelték a csecsemőt, magukénak ismerték el. Most elindulnak a rejtelmes utca lakói, s az író az olvasótól is azt kéri: hozza haza Blankát. Mindenkit, aki helyettünk lakol addig sosem ismert paraméterek közt azért, mert elkövette helyettünk mindazt, amit mi nem mertünk, mert ahhoz is gyávák voltunk, hogy vállaljuk önmagunk negatív állóképét."