3 db Pálfalvi Nándor kötet: A snitt; Hajnali ösvényeken; Ha az angyal is elmegy
A SNITT
,,Tusi tudta, hogy nemigen jó, és nem is szokott így terepszemlézni, ilyen sebtében, de már eldöntötte, hogy a kamerával is újra kijön. Most vásárlóként nézelődhetett csak, legalábbis az a csinos kislány, aki három-négy eladótársával együtt a vevőkkel foglalkozott, őt is mindenáron meg akarta győzni a vásárlás szükségéről és nagy előnyeiről. Tusit azonban nem az itt látható áruk lelkesítették fel, hanem az a hangulat, amit a leégett malom újraépítése során ez az épület meg!őrzött vagy kapott, de az biztos, hogy úgy érezte, a múltban jár, mégpedig éppen olyan légkört árasztó falak között, mintha valóban egy Newton korabeli londoni kocsmába tért volna be. A falak, az oszlopok, az ablakok és a boltíves nyílásokkal összekötött terek láttán csak be kellett hunynia a szemét, hogy nehéz faasztalokat, súlyos söntést, borral telt kupákat, italozók zsivaját, meg füstölgő fáklyákat és a minden kocsmára jellemző szagokat képzelje maga köré. Az eladónő örömére odébb húzott két csillogó-villogó kerékpárt, hogy alaposabban szemügyre vehesse egy kovácsolt tartóoszlop remek kidolgozását, s már ömlött is a szó az elárusítólány szájából, miért kell egy ilyen biciklit megvennie. De ő nevetve intett, hogy nem, nem, csak nézelődik. Akkor a feleségének keressen valamit, erősködött a kislány, felsorolva szinte valamennyi háztartási gépet, a mikrósütőtől a gáztűzhelyig. Tusi, hogy kedvére tegyen, nézegetni kezdett egy automata kenyérpirítót, de aztán hallotta, hogy a sofőr bekiabált az udvarról: ,,Főnökasszony, indulok!"
Sietett ő is a teherautóhoz és egy perc múlva már Budakalász felé robogtak.
- Nem vett semmit? - kérdezte a sofőr. - Nem vásárolni jöttem - mondta Tusi.
- Hát? Kíváncsiság? - pislantott rá a kis vörös ember. - Ez egy jópofa ház tényleg. Sokan le is fényképezik. Már gondoltam rá, hogy csinálok róla egy pár felvételt én is, aztán eladom a turistáknak... - nevetett.
- Jó gondolat... - ragadt át Tusira is a sofőr vidámsága. - Én majd filmezni akarom a tévének. - Maga ott dolgozik?
- Igen.
- Mit csinál?
- Operatőr vagyok."
HAJNALI ÖSVÉNYEKEN
Ritka és különleges élmény várja e könyv olvasóit. A magyar erdők, mezők és vizek világa, amely elképzelhetetlenül csodálatos környezetet nyújt ahhoz az alig-alig ismert sporthoz, amit vadászatnak hívunk.
Pálfalvi Nándor új könyvében ebbe a különös világba viszi el olvasóit. Nem tagadja, csodálattal tölti el ez az ősi sport, amely a természettel való teljes azonosulást követeli meg művelőitől. A vadászok élete foglalkoztatja, azoké az embereké, akik sportnak tekintik a vadászatot, egyenrangú ellenfélnek a vadat, s éppen ezért óvják e gazdag kincset: hazánk vadállományát.
Az a tény, hogy a vadászat sport - talán nem is szorul bizonyításra, de annál inkább beszélni kell arról, hogy milyen környezetben zajlik, milyen rátermettséget, becsületességet követel az embertől, s egyszersmind arról is, hogy milyen igényű felkészültséggel és milyen fizikai, szellemi megpróbáltatással jár.
Az utóbbi időben hihetetlen módon megnövekedett szerte a világon a vadászfegyverekkel folytatott és a vadászatot imitáló sportlövészet jelentősége. Ennek megindulásáról, fejlődéséről, módszereiről és szabályairól is részletesen szól a szerző. Mégsem szakkönyvet tart kezében az olvasó, hanem a természetért rajongó író szenvedélyes írását, amellyel szeretné felébreszteni bennünk a vágyat - és a féltést - a természet szépségei iránt.
HA AZ ANGYAL IS ELMEGY
"Megint csak az történt, mint tegnap, tegnapelőtt, meg azelőtt, hogy részeg, izgága, felbujtatott suhancok éjszaka zaklatták Angélát. Követték hazafelé vagy elállták az útját, máskor meg körülsettenkedték a házat, belestek a függöny résein, a zárakat feszegették és elváltoztatott hangon bevinnyogtak, dörmögtek, durva, trágár ajánlatokat ordibáltak be neki. De ez a ma esti túltett minden eddigin."
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet