2084 - Ha összeomlik körülötted a világ, építs egy másikat!

Túl az eseményhorizonton, a mindenség másik oldalán tekintetük találkozik, lényeges információk cserélődnek. Lélek szól lélekhez. Hálás, hogy megteszi, amire ő nem volt képes. Mert a megváltó számot, mindeddig a pillanatig nem találta. Most viszont tisztán és élesen látta, aranylón világítva ott lebegett lelki szemei előtt. Nem hétjegyű szám volt. Egyetlen szám. Maga a hetes. Az isteni jel, teremt és teremtésével minden korábbi létezőt elpusztít. Lassan fordul meg, behunyt szemekkel. Mellkasa nyitott, kész és odaadó. A becsapódás azonban később érkezik és nem úgy, ahogy arra számított. Kinyitja fáradt szemeit. Az Egyéniben vöröslő hajzuhatagot Iát, táncol, hullámzik, tekereg. Lábából kiszalad az erő, megtántorodik, nekidölt a gépnek és belekapaszkodik. Az előbukkanó női alak légies, fehér bőre világít, szemei könnyesek. Kiszáll, hozzá lép. Rés nyílik, tágul óvatosan, mögötte a végtelen tér megtelni vágyik, hogy elnyelje, hogy magába olvassza. Ráfonódik, pulzál, lüktet Idegeibe csapó elektromosság zaklatja: ölelni kell, magába szorítani, meghódítani mélységét és birtokolni. A fellángoló ősakarás elviselhetetlen ostorozza, most azonnal, ott a helyszínen akarja. A formátlanná váló test örvényleni kezd, elragadja, az Egyéni belsejébe rántja, határaik elmosódtak. Eddig zárt pillanatok hullanak az időtlenség áttetsző felszínére, már sem öt, sern magát nem tudja megkülönböztetni a tébolyult kavalkádban. Minden szemvillanásnyi késlekedés a beteljesülésre, kínzó félelemmel tölti el. De valami nincs rendben, ez az érzés nem az, amire vágyott, nem hoz békét, nem hoz megnyugvást. A kielégületlen vágy haraggá, a harag gyűlöletté sűrűsödik. Ki kell törnie, amíg nem késő, amíg van annyi öntudata, hogy képes döntést hozni. Eltolja, kitépi magát a polipkarok szorításából, haja csapzott, szemébe hull, szája nedvesen remeg. A világ újra énre és nem énre szak