1968: Kelet-Európa és a világ

KELET-EURÓPAI TANULMÁNYOK

l' harmattan kft.  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  180 oldal

"1968" nemcsak kifejezte egy generáció meghatározó élményét, hanem olyan hagyományt teremtett, amely, noha ellentmondásosan, de ma is megjelenik az olyan meghatározó centrumországok kulturális és politikai életében, mint az Egyesült Államok, Németország vagy Franciaország. A forrongó társadalmi mozgalmak politikai orientációja meglehetősen vegyes volt, ámde egyvalami mégiscsak összekötötte őket: alapvetően elutasították azt a fogyasztói kapitalizmust, ami a háború után újjáépülő Európában is az "amerikai álom" mítoszával igazolta magát. Kelet-Európában a 60-as évek reformjai éppen egy "fogyasztói szocializmus" ("piacszocializmus") kiépítését célozták; akkor volt az ideje annak, hogy a sztálini iparosítás egyoldalúságait a "fogyasztói iparágak" elmaradottságának tükrében fogalmazzák meg. A fogyasztói társadalom kritikája ekkor nehezen tudta volna (az állampártok beavatkozása nélkül is) megszólítani a tömegeket, de ez nem is állt a hatalmi elitek, a kommunista pártok vezető rétegeinek érdekében. Ez utóbbi kritikát Lukács és követői, a jugoszláviai Praxis-kör, Marcuse és mások fogalmazták meg. Kétségtelen, Kelet-Európa története is válaszúthoz érkezett: Prága és Budapest, Varsó és Belgrád - noha mind eltérően reagált az eseményekre - a változás tudatában cselekedett.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 900 Ft

A termék megvásárlásával

190 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó l' harmattan kft.
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:180
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly220 gr
Sorozat KELET-EURÓPAI TANULMÁNYOK
ISBN9789632361536
Árukód2400384 / 1128504

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 900 Ft

A termék megvásárlásával

190 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára