1956: Erőszak és emlékezet

A 20. század mindennapjaihoz szervesen hozzátartozott az erőszak tapasztalása. A történeti kutatásokban is mind nagyobb figyelmet kap a jelenség különböző típusainak, a direkt és a nyílt, illetve a rejtett, valamint a strukturális erőszaknak a vizsgálata. E témakört boncolgatja a hazai tudományosság nemrég alakult műhelye, az Erőszaktörténeti Munkacsoport, amely az 1945 utáni magyar történelem ,,erőszakközpontú" kutatását, ennek összehangolását és a kutatási eredmények nyilvánosságra hozatalát tűzte ki céljául. A munkacsoport 2016. október 6-án a Jaffa Kiadóval és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetével karöltve szervezte meg az 1956-os forradalommal és szabadságharccal foglalkozó konferenciáját. Az eseményen számos hazai jelenkor-történeti műhely kutatói folytattak tudományos eszmecserét. E tanulmánykötet a konferencián elhangzott előadások anyagát tartalmazza. Gyáni Gábor elméleti felvezetését követően az írások az erőszaknak az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, illetve az annak leverését követően megjelenő formáit járják körül. Tulipán Éva az atrocitások szerepét vizsgálja a kádári ,,ellenforradalmi" narratívában, Takács Tibor pedig az október 26-i nyíregyházi tüntetés elbeszéléseivel foglalkozik. Müller Rolf a harcok tépázta Budapest képi világát elemzi, míg Vörös Géza tanulmánya az újpesti forradalmárokról Mindszenty József kiszabadításához is adalékként szolgál. A határon túlra tekint Stefano Bottoni a Székelyföldön lefolytatott hatalmi vegzálásokat bemutató tanulmányával, míg Bank Barbara közleménye a forradalom után újranyitott internálótáborokról, valamint Krahulcsán Zsolt írása, mely a Nagy Imre-ügy vizsgálóit mutatja be a hazai megtorlás működésének megértéséhez segítheti hozzá az olvasót.