117 nap a hullámok hátán (117 Days Adrift) - Mészáros Klára fordítása; Világjárók sorozat 112.

Fülszöveg Nincs hír arról, hogy bárki túlélt volna ilyen hosszú tengeri hányódást, mint Maralyn és Maurice Bailey vitorlás hajójuk drámai pusztulása után. Közel négy hónapot töltöttek felfújható gumitutajukban és mentőcsónakban, és csaknem mindvégig kizárólag azon éltek, amit a tenger és a levegő, ég adott. A térséget, amelyben hajójuk a Csendes-óceán keleti felén, a Galápagos-szigetek közelében elsüllyedt, nyüzsgő hal- és madárvilág népesíti be, de meg kellett találniuk a módját, hogy az állatokat megfogják, hogy ebben a környezetben miképpen éljenek és táplálkozzanak, és ez rendkívüli adottságokat, találékonyságot és elszántságot követelt. Egymást érték a problémák. Forróságot és hideget, éhséget és szomjúságot, betegséget, a csónakot felborító vad viharokat, a tutaj sérülését és a felszerelés egy részének vesztét, mindent el kellett viselni és le kellett küzdeni. Hét hajót láttak, de egyik sem állt meg, és mind kétségbeesettebben és reménytelenebbül nézték, hogyan tűnik el sorra valamennyi a horizont alatt. Mire koreai halászok végre segítségükre jöttek, valójában már beletörődtek abba, hogy sorsuk örökre az óceánhoz köti őket.