2021

A díjról

A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum idén már hetedik éve szervezi meg és adja át az Év Gyerekkönyve Díjat, ami ebben az évben ráadásul két új kategóriával is bővül. A szakmai zsűri döntése alapján az elismerést gyerekkönyvírói (két korosztályra bontva), ifjúsági írói, illusztrátori, műfordítói, valamint innovációs és ismeretterjesztő kategóriában osztják ki az előző évben megjelent, kiemelkedő műveknek és alkotóiknak, a szerkesztői és kiadói munkákat is elismerve.

Célunk

A díj támogatásával mindazon alkotók munkáját szeretnénk elismerni, akik részt vettek egy-egy kötet létrejöttében – a szerzőktől az illusztrátorokon át a szerkesztőkig. Továbbá a szülőknek, nagyszülőknek kívánunk segíteni abban, hogy a díjazott könyveket választva olyan olvasmányokat adjanak a kicsik kezébe, amik előremozdítják szellemi és lelki fejlődésüket.

A szakmai zsűri díjazottjai

Az Év Gyerekkönyvírója-díj

Az Év Könyve-díj

Diákzsűri díjazottjai

A HUBBY különdíjasa

Csimota Könyvkiadó,
az elmúlt években kiemelkedő
kiadói tevékenységéért.

A zsűri tagjai 2021-ben

Péterfy Gergelyíró, a zsűri elnöke

Csatlós Juditmuzeológus, a Kassák Múzeum munkatársa

Győrei Zsoltíró, fordító, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a Károli Gáspár Református Egyetem óraadó tanára

Halupa-Tiba Gabriellakönyvtárostanár, a Könyvtárostanárok Egyesületének kitüntetett tagja

Hansági Ágnesirodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem tanára, a HUBBY elnökségi tagja

Sándor Enikőgyerekirodalmi szakértő, a HUBBY elnökségi tagja

Év Gyerekkönyve Díj 2021 - A jelöltek listája

Gyerekkönyv kategória
0-6 éves korosztály

Gyerekkönyv kategória
6-12 éves korosztály

Ismeretterjesztő kategória

Fordítói kategória

Ifjúsági irodalom kategória

Illusztráció kategória

Innováció kategória