Év Gyerekkönyve Díj

A díjról

Idén már hatodik éve szervezte meg és osztotta ki a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve díjat. A szakmai zsűri döntése alapján az elismerést gyerekkönyvírói, ifjúsági írói, illusztrátori, műfordítói, valamint innovációs kategóriában adták át az előző évben megjelent, kiemelkedő műveknek, alkotóiknak.
Mivel a Libri szívügyének tekinti, hogy a fiatal olvasókhoz minőségi olvasmányok jussanak el, olyanok, amelyek meghatározó könyvélményt jelentenek számukra már egészen fiatalon, ezért könyvesboltjainkban, rendezvényeinken és online felületeinken kiemelt figyelmet fordítunk a nívós gyerekkönyvek bemutatására, a kis olvasók segítésére. Ezért is döntöttünk úgy, hogy 2020-ban támogatóként csatlakozunk az Év Gyerekkönyve Díjhoz.

Célunk

Az alkotók munkájának elismerését szeretnénk szorgalmazni, továbbá a szülőknek, nagyszülőknek segíteni abban, hogy a díjazott könyveket választva olyan olvasmányokat adjanak a kicsik kezébe, amik az ő szellemi és lelki fejlődésüket mozdítják elő.

A szakmai zsűri díjazottjai

A diákzsűri díjazottjai

A HUBBY különdíjasai

Szerzői díj

Wéber Anikó,
az elmúlt években kiemelkedő írói és szervezői tevékenységéért

Illusztrátori díj:

Máray Mariann,
az elmúlt években kiemelkedő illusztrátori tevékenységéért

Kiadói díj:

Csirimojó Kiadó,
az elmúlt években kiemelkedő kiadói tevékenységéért.

A zsűri tagjai 2020-ban

Péterfy Gergelyíró, a zsűri elnöke

Csatlós Judit muzeológus, a Kassák Múzeum munkatársa

Győrei Zsolt író, fordító, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a Károli Gáspár Református Egyetem óraadó tanára

Tarr Ferenc a HUBBY elnökségi tagja

Hansági Ágnes irodalomtörténész, a Szegedi Tudomány-egyetem tanára

Halupa-Tiba Gabriella könyvtárostanár, a Könyvtárostanárok Egyesületének kitüntetett tagja

Év Gyerekkönyve Díj 2020 - A jelöltek listája

Gyerekkönyv kategória

Ifjúsági irodalom kategória

Illusztráció kategória

Innováció kategória

Fordítói kategória