2020 és 2021 legjobb magyar fantasztikus regénye
Az idei évben a Libri támogatásával valósul meg a magyar sci-fi író emlékére alapított Zsoldos-díj.
Az elismerést az író halálának évében, 1997-ben alapították, azóta minden évben a legjobb sci-fi regényeket és elbeszéléseket jutalmazták vele, idéntől pedig megújítva és a kategóriákat a fantasztikum egészére kibővítve adják át a díjat.
Szavazzanak kedvenc regényükre,
válasszuk ki közösen a legjobbat!
A Libri 2021-ben először támogatja a Zsoldos-díj átadását. Több okból is fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk a díj minél szélesebb körben való megismertetéséhez: szeretnénk kiemelni a sci-fi és fantasy legjobbjait az előző évből, ezzel segítséget nyújtva a műfaj kedvelőinek, illetve azoknak is, akik jobban meg akarják ismerni a kortárs tudományos fantasztikum és fantasy irodalmát.
A Zsoldos-díjról
A díjat Zsoldos Péter halálának évében, 1997-ben alapították azzal a céllal, hogy minden évben megjutalmazzák az adott év legjobb sci-fi regényeit és elbeszéléseit. 2021-től a díj megújult, a kategóriákat kibővítették a fantasztikum egészére, valamint a legjobb fordítást is díjazzák. A szakmai zsűri így három győztest hirdet (regény, novella, műfordítás). A regény kategóriában a közönségdíjat is átadják, az olvasók ITT tudnak a jelöltekre szavazni. A Zsoldos-díj hivatalos honlapja a zsoldospeter.hu.
Szavazzanak kedvenc regényükre,
válasszuk ki közösen a legjobbat!
A Libri 2021-ben először támogatja a Zsoldos-díj átadását. Több okból is fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk a díj minél szélesebb körben való megismertetéséhez: szeretnénk kiemelni a sci-fi és fantasy legjobbjait az előző évből, ezzel segítséget nyújtva a műfaj kedvelőinek, illetve azoknak is, akik jobban meg akarják ismerni a kortárs tudományos fantasztikum és fantasy irodalmát.
A Zsoldos-díjról
A díjat Zsoldos Péter halálának évében, 1997-ben alapították azzal a céllal, hogy minden évben megjutalmazzák az adott év legjobb sci-fi regényeit és elbeszéléseit. 2021-től a díj megújult, a kategóriákat kibővítették a fantasztikum egészére, valamint a legjobb fordítást is díjazzák. A szakmai zsűri így három győztest hirdet (regény, novella, műfordítás). A regény kategóriában a közönségdíjat is átadják, az olvasók ITT tudnak a jelöltekre szavazni. A Zsoldos-díj hivatalos honlapja a zsoldospeter.hu.

2020 NYERTESEI
Legjobb novella
Sepsi László
Rossz beszéd
Az év magyar science fiction és fantasy novellái 2019
GABO Könyvkiadó
2021 NYERTESEI
Legjobb novella
Veres Attila
A világ helyreállítása
Az év magyar science fiction és fantasy novellái 2020
GABO Könyvkiadó
Shortlist 2020
Regények
- Farkas Balázs: Lu purpuFiatal Írók Szövetsége
- Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz GABO Könyvkiadó
- Moskát Anita: Irha és bőrGABO Könyvkiadó
- Rusvai Mónika: TündöklőGABO Könyvkiadó
- Szélesi Sándor: Az ellopott trollMetropolis Media
Novellák
- Ecsédi Orsolya: ElvGalaktika 356., Metropolis Media
- Gaura Ágnes: Curo ergo sumAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2019, GABO
- Kiss Gabriella: Holnap hamarosan egyszer majd így leszAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2019, GABO
- Komor Zoltán: PlázafejGalaktika 346., Metropolis Media
- Kovách Kristóf: SztrigojAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2019, GABO
- László Zoltán: Madarak, emlékek, lánygyermekAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2019, GABO
- Makai Máté: Zeusz komplexusGalaktika 354., Metropolis Media
- Molnár B. Gábor: ImagoAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2019, GABO
- Molnár Csaba: Fantázia 2.0A jádekoponyák szigete, Metropolis Media
- Puska Veronika: Bújj, bújj, zöld ágAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2019, GABO
- Sepsi László: Rossz beszédAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2019, GABO
- Tallódi Julianna: A macskák mindig boldogokAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2019, GABO
- Veres Attila: Horváth Etele – A nagy kacagtató élete és koraAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2019, GABO
- Vincze Dorottya: Nem rászorulóAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2019, GABO
Fordítások
- Margaret Atwood: MaddAddam
(ford. Csonka Ágnes, Jelenkor) - Octavia E. Butler: Hajnal
(ford. Huszár András, Agave Könyvek) - Cixin Liu: A halál vége
(ford. Dranka Anita, Európa Könyvkiadó) - Hannu Rajaniemi: Öröknyár
(ford. Juhász Viktor, GABO Könyvkiadó) - Johanna Sinisalo: A Nap Magja
(ford. G. Bogár Edit, Metropolis Media)
Shortlist 2021
Regények
- Juhász Roland (R. J. Hendon): GyomlálóFőnix Astra
- Markovics Botond (Brandon Hackett): Eldobható testekAgave Könyvek
- Waldman Szabolcs (Michael Walden): CsillagikrekMetropolis Media
Novellák
- Kiss Gabriella: Egy férfi belépett a bárbaAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2020, GABO
- Körmendi Ágnes: A konzul nyolcadik lelkeAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2020, GABO
- László Zoltán: KimenőoldalAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2020, GABO
- Nagy Roxána: KiceviceAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2020, GABO
- Radics Roland: A másikAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2020, GABO
- Veres Attila: A világ helyreállításaAz év magyar science fiction és fantasy novellái 2020, GABO
Fordítások
A díjról
Egy szakmai testületre támaszkodva a díj ettől az évtől kezdve megújul és fordítói kategóriával bővül. A megújult elismerést először 2021. április 20-án adják át, az író születésnapjának évfordulóján.
Külön választják ki a 2020-as és a 2021-es díjazottakat az előző évek legkiemelkedőbb alkotásaiból regény, novella és műfordítás kategóriában is. A szakmai zsűri választásán felül a regény kategóriában közönségszavazás útján is hirdetnek díjazottat. A megújulás másik eleme, hogy a korábbi évekkel ellentétben a science fiction mellett már a fantasy és a fantasztikum más területén megjelenő művek is nevezhetők.
A díj támogatásával a Libri az említett műfajok képviselőit kívánja pártfogolni, munkájukat elismerni. A Zsoldos-díj hivatalos honlapja a zsoldospeter.hu.
Zsoldos Péterről
1930-ban Szentes határában született. Élete első éveit az Alföld környezetében töltötte, jellemző volt rá a természet és az olvasás szeretete. Már egész korán tudatosan írónak készült, mégis a Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Később a Magyar Rádiónál kezdett el dolgozni szerkesztőként, és ezzel egyidőben még pszichológiát is tanult.
Az ötvenes évektől kezdett ismerkedni a science fictionnel, kedvencei lettek Bradbury és Lem művei. Első regénye – mely később egy trilógiává nőtte ki magát – A Viking visszatér címmel 1963-ban jelent meg. 1997-es haláláig hat további könyvet írt.





