Stefan Zweig

Zweig Bécsben született, a Morvaországból bevándorolt, jómódú textilgyáros, Moritz Zweig és a gazdag kereskedő családból származó Ida Brettauer fiaként. Anyagi helyzetük lehetővé tette, hogy az ifjú Zweig a legjobb iskolákba járhasson. A bécsi Wasa Gimnáziumban érettségizett, majd a bécsi és berlini egyetemen filozófiát, germanisztikát és romanisztikát tanult; 1904-ben Hippolyte Taine filozófiájáról írt disszertációjával bölcsészdoktori fokozatot szerzett.

Egyetemi évei alatt először verseket írt, 1901-ben jelent meg Ezüstös húrok című kötete, amelynek költeményein elsősorban a francia szimbolizmus hatása érződött. Élénk műfordítói tevékenységet is folytatott, sorra jelentek meg fordításai Émile Verhaeren, Baudelaire, Verlaine, Romain Rolland, stb. műveiből. 1904-ben látott napvilágot első novella-gyűjteménye Erika Ewald szerelme címmel.

Zweig nagypolgári életet élt, egyetemi évei után sokat utazott, bejárta Európát, eljutott Amerikába, Indiába, Észak-Afrikába. Útjai során szoros barátságba került írókkal, művészekkel, akikkel éveken keresztül komoly levezést folytatott, így például a nagy belga költővel, Émile Verhaerennel és a nagy francia békeharcos-humanista íróval, Romain Rollanddal, akinek életéről Zweig 1921-ben könyvet jelentetett meg.

Az I. világháború kitörésekor önkéntesen jelentkezett a katonasághoz, de alkalmatlansága miatt elutasították és a honvédelmi minisztérium archívumába helyezték, ahol Rilkével dolgozott együtt. A háború szörnyűségei és a francia békeharcos Romain Rolland hatására egyre inkább háború ellenes lett. Zürichbe - a semleges Svájcba - költözött, ahol a Neue Freie Presse tudósítójaként dolgozott és cikkeket jelentetett meg az 1854-ben alapított német nyelvű magyar újságban, a Pester Lloydban. A Zürichben szerveződött értelmiségi csoport tagjaként a háború befejezéséért és igazságos békéért szállt síkra. Az 1917-ben írt Jeremiás című háborúellenes drámája hűen tükrözi ekkori emberi-politikai állásfoglalását.
1919-ben a háború után visszatért Ausztriába és Salzburgban telepedett le. 1920-ban feleségül vette Friderike von Winternitz-t. Háza értelmiségiek találkozóhelye lett. Vehemensen fellépett a nacionalizmus és a revansizmus ellen és egy szellemileg egységes Európa eszméjéért harcolt. Ekkor kezdte írni esszéit, s így jöttek létre tanulmánykötetei A világ építőmesterei címmel: a Balzacról, Dickensről és Dosztojevszkijről szóló Három mester, a Küzdelem a démonnal címmel Hölderlint, Kleistet és Nietzschét értelmező esszék, végül a Casanova, Stendhal és Tolsztoj művének szentelt, Saját életének három költője címen összefoglalt tanulmányok.

A húszas években írta meg legjobb novelláit. Az Ámok című elbeszélésben a konvencionális előítéletek kényszere alatt önkívületig fokozódó szerelmi szenvedélyt ábrázolja, az 1927-es Érzések zűrzavara pedig a Halál Velencében problematikáját fogalmazza meg empatikusan és megrázóan. 1927-ben jelent meg a Csillagórák című történelmi tanulmánykötete, amelyben az európai történelem 12 sorsdöntő pillanatáról rajzolt lenyűgöző képet. A húszas évek végén kezdte írni történelmi személyekről szóló regényes életrajzait, amelyek a két világháború között igen közkedveltek voltak. 1929-ben Fouché életéről, 1932-ben Marie Antoinette-ről, 1935-ben pedig Stuart Máriáról jelent meg könyve.

1928-ban Zweiget meghívták a Szovjetunióba, a Lev Tolsztoj születése századik évfordulójára rendezett ünnepségekre. E látogatása indította el műveinek orosz nyelvű kiadását, amelyhez Gorkij írt előszót.
1933 márciusában került a mozikba megfilmesített novellája az Égő titok (Brennendes Geheimnis). A mű címe tekintettel a Reichstag-tűzre alkalmat adott a gúnyolódásra, ezért Joseph Goebbels megtiltotta a film vetítését és megparancsolta Zweig összes könyvének eltávolítását a könyvesboltokból. 1936-ban Németországban betiltották a könyveit. 1934-ben miután a nemzetiszocialisták hatalomra kerültek Németországban (1933), a már Ausztriát is erősen fenyegető politikai változások miatt Londonba emigrált. Könyvei ettől kezdve nem jelenhettek meg az Insel-Kiadónál. 1933-ban librettót irt Richard Strauss Die schweigsame Frau című operájához. Ugyanebben az évben Dél-Amerikába utazott. 1938-ban elvált első feleségétől és 1939-ben házasságot kötött Charlotte Altmannal.

A második világháború kitörése után Zweig felvette az angol állampolgárságot. Elhagyta Londont, majd New Yorkon, Argentínán és Paraguayon keresztül eljutott Brazíliába. Itt született 1941-ben Zweig utolsó, s talán legismertebb elbeszélése, az antifasiszta tárgyú Sakknovella. Ez a kis remekmű megrázó tiltakozás a hitlerizmus embertelensége ellen. Brazíliában kezdte írni önéletrajzi visszaemlékezéseit, amelyek a személyes vonatkozásokat meghaladóan a korabeli osztrák társadalmi és kulturális élet sokoldalú rajzát adják. E munkája Búcsú a tegnaptól (Die Welt von Gestern) címmel csak halála után, 1945-ben jelent meg. (1981-ben Tandori Dezső fordításában újra kiadták A tegnap világa címen.)
1942. február 23-án a hatvanéves író második feleségével, Charlotte Altmann-nal együtt a brazíliai Petropolisban búcsút mondott az életnek és öngyilkosságot követett el. Minden elismerés, tisztelet ellenére, amelyet Brazíliában kapott, nem tudta feledni hazáját, ahol időközben a nácik sárba tiporták a nevét, írásait betiltották és könyveit máglyákon égették el. Elhatározása, hogy öngyilkos lesz, akkor vált véglegessé, amikor a rádiók és a lapok világszerte a náci csapatok diadalmas előrenyomulásáról adtak hírt. Gondosan készült az önkéntes halálra, a végzetes nap előtt már jó ideje mindig magával hordta a mérget tartalmazó üvegcsét. Megható sorokban elbúcsúzott mindazoktól, akik közel álltak hozzá

Petropolisban, Zweig utolsó lakhelyén múzeumot hoztak létre Casa Stefan Zweig néven, ami neve alapján az író személyiségével és munkásságával kapcsolatos információk gyűjteménye, ugyanakkor minden olyan művészre, tudósra és értelmiségire emlékezik, akik a II. világháború idején emigrációba kényszerültek.