Somogyváry Gyula

A Sopron megyei Fülesen született, apja a nagycenki Széchenyi-uradalom gazdatisztje volt. Fiatalon megmutatkozott az irodalomhoz való vonzódása, 13 évesen jelent meg első írása nyomtatásban egy vidéki lapban.

Az I. világháború alatt 3 évet szolgált az orosz, román és olasz fronton. A háború végén tartalékos főhadnagy volt, 1918-ban betegség miatt tért haza. Ez követően részt vett az ellenforradalmi szervezkedésben Dormándy Géza és Lemberkovics István oldalán. Ebben az időben irredenta versei jelentek meg. Érdemeiért 1921-ben Horthy Miklós vitézzé avatta.

1920-ban a Magyar Távirati Iroda (MTI) vidéki osztályának osztályvezetője lett, 1928-tól a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. irodalmi igazgatója. A hangjáték (a magyar elnevezés tőle származik) magyarországi meghonosítója. Az 1920-as évek elején Gyula diák néven verseket, később történelmi és világháborús regényeket, színműveket írt, némi németellenes éllel. Részt vett a Gömbös-féle Fajvédő Párt, illetve az Ébredő Magyarok Egyesülete megalapításában, egyúttal alapító tagja lett a fajvédő szövetségnek is. Gömbös hívének számított.

1935-ben a csornai körzet országgyűlési képviselőjévé választották a Nemzeti Egység Pártja (NEP) színeiben. 1939-ben a Magyar Élet Pártjává átnevezett NEP jelöltjeként újfent megválasztották. Náciellenes megnyilvánulásai miatt két nappal Magyarország német megszállása után, 1944. március 21-én a németek letartóztatták és a mauthauseni koncentrációs táborba vitték. 1945-ben hazatért, de a kommunista rendszer nem vette tudomásul érdemeit, humanista szellemiségét. Nyugdíját a Magyar Rádiótól megvonták, személyét teljesen elszigetelték, a rádió igazoló bizottsága eltiltotta minden publikációs lehetőségtől. Időközben leányát koholt vádak alapján tíz esztendeig tartó Gulag-rabságra ítélték, fiát hadifogolyként a Szovjetunióban tartották.

1950-ben budai lakásán az ÁVO lefogta és Kistarcsára internálta. A kistarcsai táborból a fővárosba szállítás közben szívroham következtében hunyt el 1953-ban.