Lydia Netzer

Az első dolog, ami eszembe jut erről a könyvről, az az, hogy végtelenül furcsa. Különleges, őrült és bizarr de éppen ez az, ami mégis felejthetetlenné és örökre emlékezetessé teszi. Kreatív és egyedi; romantikus, sci-fi, családregény és filozófiai mű egyszerre, a műfajok furcsa keveredése. Mégis ez a látszólagos kuszaság, ez a furcsa zűrzavar az, ami feltűnően egyedivé és eredetivé varázsolja, ami különbözővé teszi bármitől, amit eddig olvastunk. S bár a könyv egy bizarr, csavart szerelmi történet, ami egy kissé sérült férfiról és egy kissé sérült nőről szól mégis inkább Sunny saját története. Annak a története, hogy hogyan ébred rá saját különlegességére, hogyan tanulja meg tisztelni és elfogadni önmagát és hogyan tanulja meg meglátni a rejtőzködő valóságot a felszín mögött. Ugyanakkor a könyv egyfajta tisztelgés is a tudomány, a matematika, a fizika előtt, megtanítja, hogyan lehetséges a világot tudományos szemmel vizsgálni, mégis irracionálisnak maradni. Lydia Netzer csodálatosan egyedien alkalmaz matematikai metaforákat az érzelmek, az egyáltalán nem reális és megfogható dolgok érzékeltetésére, gyönyörű és utánozhatatlan képek ezek, melyekkel még soha azelőtt nem találkoztam máshol. S a könyv végén, a történet befejeztével a látszólagos kuszaság elsimul, a kép kitisztul, s mi ott maradunk lebegve az űrben, fogódzó és támpont nélkül, egy vizionált jövőképpel és számos összetett gondolattal. S hogy Holdra szállunk-e valaha? Azt döntse el mindenki a maga módján.