Az hogy Andreas Dittmerrel való beszélgetésnek lett álcázva egy sztorizós könyv, háát, ez nem tetszik benne. Szerintem viszonylag szerencsétlen lett a címválasztás is, DE(!!!) aki ezeken felül tud emelkedni, egy nagyon jó könyvet kap. Néhol hangosan nevettem, persze sírtam is. Nagyon tetszett, hogy Kozmann sokat írt benne Kiss Tamásról is, de nagyon sajnáltam hogy a könyvbe nem került be olyan kép is, amin Tamással van együtt Koló. Ami igazán tetszik benne, hogy elmeséli, hogy Kolonics is ugyanolyan ember volt, mint bárki más, mindenki istenként tekintett fel rá, ő meg közben ugyanaz maradt aki volt előtte... Tiszta szívemből ajánlom mindenkinek! (a tulajdonnevek helyesírását azért leellenőríztettem volna valakivel, van pár, ami módszeresen mindenhol rosszul van írva)
