Kölcsey Ferenc

Nemesi családból származott, édesapja Kölcsey Péter, édesanyja Bölöni Ágnes volt. Apja akkor halt meg, mikor fia 5 éves volt, ezért az akkor 5 éves Kölcseyt édesanyja Debrecenbe küldte iskolába, ahol 14 éven át, 1809-ig tanult. Jobb szeme világát gyermekkorában feketehimlő következtében elveszítette. 12 éves korában meghalt édesanyja, ezután a háztartást Panni néni, a család régi, hű szolgája vezette, s gondját viselte mind neki, mind három testvérének. A megyei hatóság az árva gyermekek gyámjául Gulácsy Antalt nevezte ki, némi anyagi támogatással ő is segített a családon.
1813-ban költészetet tanult. Még 1805-ben, Csokonai Vitéz Mihály temetésén ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, akinek barátsága nagy hatással volt rá. Nagyjából ettől az időtől fogva Kazinczy legfőbb oktatója és példaképe lett Kölcseynek.
1809-ben befejezte tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban, Pestre ment törvénygyakorlatra, azonban ügyvédi vizsgára már nem jelentkezett: feladta a jogi pályát az irodalomért. 13 éves korában írta első verseit. Álmosdra vonult vissza kis birtokára, s ott gazdálkodva, egyedül tanulmányainak élt. Mindemellett gondoskodott öccseiről is.
1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. E napot 1989 óta a Magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.
1826-ban Pestre utazott, ahol megalapította az Élet és Literatura című folyóiratot.
Az 1829. évi tisztújításkor a megye főispánja, báró Vay Miklós Kölcseyt tiszteletbeli aljegyzőjévé tette, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága pedig Pozsonyban, 1830. november 17-én, a nyelvtudományi osztály vidéki rendes tagjává nevezte ki.
1832-ben Szatmár megye főjegyzőjévé, ugyanabban az évben november 6-án országgyűlési követté választották.
Mint politikus a reformok híve volt, küzdött Erdély és a részek visszacsatolásáért, az alkotmánynak a nép felszabadításával korszerűsített átalakításáért és a magyar nyelv jogaiért.
Hazatérése után többet politikai közszereplést azonban nem vállalt, kizárólag az irodalomnak élt. 1836. november 12-én a Kisfaludy Társaság alapító tagja lett.
Utolsó nagy műve, Wesselényi védelme, melyet barátja hűtlenségi perében készített, kimerítette erejét. Rendkívüli tisztességére és megbecsültségére utalva, Wesselényi így emlékezett meg róla: "Nem közénk való volt". Halála hirtelen következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után 1838. augusztus 24-én meghalt.