Gayle Forman

Én egy kicsit unalmasnak találtam a könyvet, nem annyira kötött le. Miután a lány hazament Párizsból nem sok minden történt, ezért a könyv közepe elég unalmas.

A legszebb szerelmi történet, amit egy fiú szemszögéből el tudok képzelni. Megannyi gyötrelem, elfojtott szenvedések, kényszer-kapcsolatok, tönkrement álmok, kiüresedés. Talán ezekkel a szavakkal tudnám a legjobban jellemezni Adam és Mia életét. Csodálatosan van megírva, hol egyikükre, hol másikukra tudtam haragudni ballépéseik miatt. SPOILER! A végkifejletet nem happy end-nek, inkább gyönyörű end-nek nevezném, mert még nem egy felhőtlen boldogságot kaptak ajándékba, hanem egy második esélyt. Mindenre.

Folytatódik a történet pár év távlatából, más szemszögből, de ugyanolyan csodával határos módon érint meg, és lopja be magát a szívembe. Nem hittem, hogy lehet még fokozni, de igen. Olyan érzelmekkel teli könyv, amit nem lehet pár mondatban szavakkal összegezni, ezt olvasni, érezni kell. Számomra nagyon megható volt. Mert a fájdalom, a veszteség, a hiány az idő múlásával felerősödik, és meg kell tanulnunk együtt élni vele. A múlt és a jelen összekapcsolódik. Adam és Mia története is így lesz teljes.

Egy nagyon szomorú és elgondolkodtató történet döntésekről, életről, halálról, szeretetről. A szereplőket nagyon megszerettem, és fájó volt erről a tragédiáról olvasni. Szerintem nagyon jó volt, ahogy a zenék kavalkádja átszőtte a történetet, illetve a végén a kiegészítés és az interjú. A maga szomorkás, szívfacsaró módján kedvenc könyv lett, nem számít mennyi papírzsepi fogyott el az olvasása közben. És ilyenkor hálát adok, hogy nem kerültem még ilyen helyzetbe, és hogy a családom itt van nekem, mert nem tudnék arra válaszolni, hogy én hogy döntenék.

Minden jelenet, minden történés különösen finom nyelvezettel tárul elénk, mégis lendületesen, mintha egy cselló vonója mentén röppennének fel a szavak az éterbe. Még a sokkoló fordulatok is olyan sztoikus belenyugvással érkeznek meg hozzánk, mint amikor az ember nem tud reagálni, nem tud érezni, csak egy szemtanú, aki blazírt arccal szemléli, mi történik körülötte. Ettől még inkább a lelkünkig hatol minden, mert Mia nem sír, nem sikoltozik, hanem komoly, akár csak a zene, aminek elkötelezte magát. A regény vége felé erőteljes crescendoba csapnak át Mia gondolatai, dilemmája és ezzel együtt a miénk is. Felmerül a kérdés, vajon mi a jó döntés? Minden esetben van-e jó döntés? Élni egy kráternyi szakadékkal a szívünkben, vagy továbblépni a másik oldalra? Van-e minden esetben értelme az életünknek, jelen esetben az életbenmaradásnak? Való igaz: meghalni könnyű, élni nehéz. A záróakkord azonban csak a regény végén hangzik fel, csak akkor tudjuk meg lezárult-e minden, vagy új nyitány kezdődik.

Eltelt három év, a tragédia feletti döbbenet és kíváncsiság belénk fagy. Nem tudjuk pontosan mi is történt az után a végzetes nap után, vajon hogyan birkóztak meg az itt maradottak a veszteségeikkel? Őrjítő lassúsággal emelkedik fel a függöny és bontakozik ki előttünk a jelen valósága. Egyszer csak Adam fejében találtam magamat, s ahogy olvastam és olvastam tovább rá kellett döbbennem, hogy az írónőtől zseniális húzás volt megváltoztatni a narrátor szerepét. A történet folytatásában az ő fájdalmán keresztül szembesülünk azzal, hogy micsoda utóhatása van egy ilyen tragédiának. Körülbelül 2-3 napot ölel fel a regény, de ennél sokkal többet mond, mutat és éreztet. A világ vagy háromszor megfordul velünk, miközben a kirakós darabjai szépen megtalálják a helyüket. Talán mégis van olyan, hogy a világ rendje helyrekattan, talán mégis van feloldozás.

Csodálatos története és leírása ez a könyv az emberi lélek rejtelmeinek, a bennünk lévő kuszaságnak, önmagunk megtalálásának. Amíg az első kötet attól volt mély és megindító, hogy a gyász és fájdalom perceit körbevette és beburkolta a szeretet hihetetlenül erős és áthatolhatatlan burka, ez a könyv tele van az elkeseredettség, reménytelenség dühével, a fájdalom keserűségével, egy megtört és hitehagyott lélek csüggedtségével. Nagyon nehéz dolog ez egyébként: kisiklik az életünk, nem találjuk a visszautat, kérdésekre keresünk választ, mást okolunk, mást hibáztatunk és közben egyszer csak rádöbbenünk: minden válasz bennünk lakozik, nekünk, saját magunknak kell úgy irányítanunk az életünket, hogy az jó legyen, hogy önmagunk maradjunk az utunk közben. Még akkor is, ha néha nehéz és fájdalmas döntéseket kell is hoznunk, ha néha önzően kell cselekednünk. A könyv szerkezete az első kötethez hasonló a jelen eseményeiből visszaemlékezések révén jutunk el a múltba időrendi sorrend nélkül, mégis érthetően és nyomon követhetően. Nagyon izgalmas, hogy minden fejezet előtt kapunk egy kis ízelítőt Adam bandájának, az Üstökösnek a dalszövegeiből. Beszédesek, kifejezők ezek a dalok, és annyira kiszínezik magát a történetet, hogy a végére szinte Adammel együtt dúdoltam a dalt, amit még életemben nem hallottam és nem is hallhatok, hiszen nem létezik. Mégis a fejemben hangokká állt össze a sok betű, az érzések felhangolták őket, szárnyaltak, betöltötték a teljes történetet Igen, számomra nagyon különleges volt ez a könyv. A legzeneibb és legérzelmesebb kötet, amit valaha is olvastam azt hiszem. Remélem, más is hasonlóan érez majd vele kapcsolatban

Nagyon, nagyon sokat gondolkodom ezen a könyvön. Gyönyörűszép, fájdalmas, megindító de, tudjátok, közben rájöttem, hogy nem azért annyira szép és katartikus, mert szörnyű tragédia történt benne, mert ártatlanok veszítik el az életüket, mert gyász van benne és veszteség. Azért annyira megindító, mert mindez egyetlen tőből fakad: abból a mérhetetlen szeretetből, ami körülveszi ezt a családot, ami beburkolja őket és eltölti, és ami belőlük árad. Ez a fájdalom erős, nagyon erős, de nem azon a letaglózó, mélyre taszító módon, ami az elkeseredésbe és letargiába sodor, sokkal inkább felemelően, megerősítően, hitet adva arra, hogy milyen gyönyörű érzésekre is képes az ember. Végső soron azt hiszem, ez a könyv nem más, mint egy terápia. Terápia azok számára, akik egyedül, magányosan, elveszetten érzik magukat. Hiszen ez a könyv rámutat arra, hogy akármekkora veszteség is ért, akármennyire is úgy érzed, csak egy porszem vagy a világmindenségben, sokan, sokkal többen vannak körülötted, akik melletted állnak és szeretnek, mint hiszed. Jobbnál jobb emberek, akiknek a szeretete körülvesz, burokba zár és védelmez. Hogy sosem vagy annyira egyedül és sosem vagy annyira elveszett, mint hiszed