Gerson és neje

A regény valójában egy házasság története, de nemcsak Gerson és Elly házasságáról szól, hanem Gerson és Ohrstein vezérigazgató kapcsolatáról. Zsolt Béla a szociográfiai hűség és a pszichológiai hitelesség erejével teremti meg figuráját, Gerson urat, a feltörekvő, szorgalmas zsidó tisztviselőt, aki élete értelmét abban a társadalmi asszimilációban leli, amelyben úgy véli, hogy hasonlatossá válik főnökéhez, Ohrstein vezérigazgató úrhoz. Amikor megtudja, hogy egyetlen példaképe a főnöke jó néven venné házasságát a lecsúszott középosztályból származó Wlissinger Ellyvel, azonnal leánykérőbe indul. Házasságot köt, s ettől kezdve Elly a középosztály szimbólumává magasodik, Gerson, a szolgalelkű hivatalnok mégcsak nem is ébred rá önbecsapására. Két szerencsétlen, szomorú sorsú ember él egymás mellett, de valójában mindkettőjük számára ez az út adatik csak, s lelkükben nincs szomorúság. A regény figurái is feledhetetlenek, de sokkal inkább a milliő, amelyben mozgatja őkjet az író. Szobabelső és bútorok elevenednek meg, szinte alig van természet. De van avitt, lelkevesztett dívány, rongyolódó fotel, viaszos vászonnal borított, politúrja kopott ebédlőasztal, világháborús relikviák, szerb és bolgár fegyverek, egy szál dróton lógó villanykörte, kócos öreg cseléd ezek a lecsúszott középosztály rekvizítumai, míg az újonnan alapított családi otthonban minden korszerű, otrombán felesleges. Gerson és neje kevesebb szót váltanak egymással, mint róluk és világukról a szobabelsők elmondanak. A zsidó asszimilációt, a minden áron való beolvadás vágyát írja meg ebben a regényében Zsolt Béla, nem kevés malíciával.
A regény máig friss, élvezetes olvasmány.