Csizma az asztalon

˙ţMa már a hQ
söket nem szeretjük, sQ
t a gondosan megrajzolt és elénk adott példaképeket sem. Történetekre vágyunk, Q
szinte, kendQ
zetlen vallomásokra, hozzánk hasonló küzdQ
és küszködQ
emberek élettapasztalatának megismerésére. Arra, hogy valaki végre az asztalra tegye a csizmát. Csak egy ilyen gesztus árán válhat, paradox módon, mégis példaképpé. Aki igazat akar hallani életrQ
l, hitrQ
l, asszonysorsról, egyházról és világról a második világháborús Magyarországon, nem fogja tudni letenni ennek az okos, szókimondó, nem mindennapi asszonynak az életrajzát. Zsindelyné TüdQ
s Klára úgy írt, ahogy beszélt. S mindig úgy beszélt, ahogy élt. Csak azt mondta, amiben maga is hitt. A múltról ír a mának. Azokról az évtizedekrQ
l mondja el az utókornak élményeit s tesz helyükre eseményeket, amelyekben kortársaival Illyés Gyula szerint  olyanokat éltünk meg, amire /ma nincs ige./ Picasso kétorrú hajadonai,/ hatlábú ménje/ tudták volna csak eljajongani,/ vágtatva kinyeríteni,/ amit mi elviseltünk, emberek,/ amit nem érthet, aki nem érte meg .