Az arany szelence

Megfordultam. Az ajtó kilincs lassan megmozdult. Először azt hittem, hogy Balck. De aztán valami ösztönöm veszély érzet óvatosságra intett. Megláttam, hogy Brandweiss az asztalra, tette a karabélyt, felkaptam és az ágy alá lódítottam. Pár szempillantás volt az egész s a fővadász ez alatt két lépéssel az ablaknál termett és csak annyit láttam, hogy kiugrik rajta. Ugyanekkor a szél felemelte a függönyöket, a gyertya lángja lobogni kezdett és láttam, hogy az ajtó nyitva van. Óriási ember alakja jelent meg a küszöbön. A gyertya lángja ismét nyugodt lett. Az ajtó halkan bezárult. Az óriás termetű férfi állt a szobában kalappal a fején, botjára támaszkodva és vészjósló szemeket meresztett rám. Megborzongva ismertem rá a szállodabeli Tuskólábúra. Aki csak egyszer látta is, soha el nem felejthette ezt az embert. Hatalmas mellével és otromba törzsével, cséphadaró karjaival és kivált visszataszító szőrösségével úgy hatott, mint az ősi állati erő megtestesülése. Valami megnevezhetetlen fenyegetés légköre áradt ki belőle...