Hiúság Vására I-II.

A Hiúság Vására 1847. január és 1847. július között jelent meg először, havi folytatásokban. Amikor Thackeray 1846 januárjában kiadójával megállapodott a regény közléséről, a mű címe még ez volt: Regény hős nélkül. Toll- és ceruzavázlatok az angol társadalomról. Ezzel a címmel az író nem volt megelégedve, de csak hónapok múlva – az éjszaka kellős közepén – ötlött fel benne a végleges cím. "Kiugrottam az ágyból – írja Thackeray –, háromszor körülszaladtam a szobámat, s közben ezt mondogattam : Hiúság Vására, Hiúság Vására, Hiúság Vására!" A cím sokkal találóbb, mint az első volt: a regény véglegesre érlelt formájában több és más lett, mint aminek indult: a "toll- és ceruzavázlatok" laza sorozatából szigorú fegyelemmel szerkesztett nagy körképregény alakult a napóleoni háborúk korának Angliájáról, a humoros-szatirikus ábrázolás pedig az erkölcsi tanítás eszköze lett.Szülőhazájában is, de még inkább külföldön az olvasók tudatában a Hiúság Vására forr össze a legszorosabban W. M. Thackeray (1811–1863) nevével. Első magyar fordítása már 1853-ban megjelent, azóta is állandó kedvence a magyar olvasók számos nemzedékének – talán mert átérezzük a mű "örök érvényű" mondanivalóját, amelyet az író a regény záró bekezdésében így fogalmaz meg: "Ó, hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?..." Ruttkay Kálmán