A sátán emlékiratai

Wilhelm Hauff 1827. november 10-én, utolsó levelében még azt írta, hogy ágyban fekszik, görcsös fájdalmat érez tüdejében, de reméli, hogy nemsokára felépül. Egy hét múlva meghalt, néhány nappal huszonötödik születésnapja előtt. Amikor mások élni kezdenek, ő távozott - itthagyta feleségét, néhánynapos kislányát, s hátrahagyta életművét. Regények, novellák, mesék, tanulmányok fűződnek nevéhez. A kétkötetes (nem teljes) életműkiadás 1300 oldalon hozza írói alkotásait. Egy, a német romantikusok teljes irodalmi világát bemutató könyvben méltatása így kezdődik: „Wilhelm Hauff a német irodalomtörténet egyik legkülönösebb alakja. Téma, kifejezési forma és stílus szempontjából rendívül változatos, egyúttal igen terjedelmes életmű áll előttünk. Az egész szűk három esztendő írói tevékenységének eredménye. Meg kell említeni azt is, hogy ugyanebben az időszakban nyolc hónapon át európai körutazást tett, 1827 januárjában pedig elvállalta egy folyóirat szépirodalmi szerkesztői munkáját. Hauff Stuttgartban született 1802-ben, teológiát tanult és filozófiai doktorátust szerzett. Hivatalnok-családból származott, és a tübingeni egyetem elvégzése után házitanítóskodott. Sokat utazott, elsősorban Nyugat-Európában. Nagyon fiatalon kezdte az írói pályát, és bár igen korán sírba vitte a betegség, mégis jelentős életművet alkotott. Amint sikereket ért el, abbahagyta a tanítást, és szabadúszóként igyekezett boldogulni. Közkedvelt diákdalai és katonadalai arról tanúskodnak, hogy jól ismerte a folklórt, és tudatosan tanulmányozta a népköltészetet. Első műve 1824-ből való, egy harci és népdalokat közlő antológia, amelybe saját verseket is beillesztett. Az ő tolla alatt született meg 1827-ben a nevezetes Jud Süss, amely később Feuchtwanger regényének alapjául szolgált. Az 1826/27-ben kiadott Sátán emlékiratai Hauff maga némi tartózkodással - talán félelemmel - bocsátotta útra könyvének első részét, mert az rejtjelezetten jelent meg: nevének csak utolsó betűje szerepelt: ****f. A kedvező fogadta- táson és váratlan sikeren felbuzdulva európai útja során néhány hónap alatt megírta a folytatást, amelynek címlapján már lelep- lezte önmagát. Az Emlékiratok egymással lazán összefüggő elbeszéléseit műfaja szerint nehéz meghatározni. Semmi esetre sem regény a szó hagyományos értelmében, például Halász Előd is karcolat-füzérként jellemzi: „A Faust-reminiszcenciákon alapuló keret a maga mitologikus-allegorikus alakjaival szellemes gúnyirat a kicsinyes német filisztervilág leleplezésére, és egyben finom paródiája az epigonok tollán modorossá sekélyesedett romantikus kommerszirodalomnak."