Wertzberger Péter

Várak a Szentföldön - Várak, várromok, erődítmények a Szentföldön a keresztes hadjáratok korából

xante librarium kft.  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  152 oldal

A keresztes háborúk kora (1095-1291) igen mozgalmas időszaka a Közel-Kelet történetének. Ekkor kerültek közvetlen kapcsolatba a nyugat-európai keresztény társadalmak a keleti iszlám világgal, amely a Nyugat keleti terjeszkedésében, háborúk sorozatában öltött testet. Céljuk a Szent Sír felszabadítása volt a muzulmán uralom alól. Wertzberger Péter munkája azért érdemel megbecsülést, mert a magyar olvasó számára egy alig ismert területet mutat be, mégpedig részben helyszíni ismeretek alapján, ugyanis a keresztes háborúk korabeli erődítményeket, romokat, személyesen végiglátogatta, ahol ezt a politikai helyzet lehetővé tette. Magyarország, mint a nyugati kereszténység tagja maga is részt vett e hadjáratokban és a keresztes hadak többször is átvonultak az országon. Ez konfliktusokkal is járt. 1096-ban Könyves Kálmán király kénytelen volt szétverni az ország területén garázdálkodó kereszteseket, majd ugyanebben az évben az átvonuló kereszteseket személyesen az ország déli határáig kísérte. II. András pedig 1217-1218-ban maga is keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre. Akko városáig jutott és felvette a Jeruzsálem királya címet. A magyar olvasónak minden oka megvan tehát arra, hogy érdeklődéssel olvassa Wertzberger Péter könyvét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 280 Ft

A termék megvásárlásával

228 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó xante librarium kft.
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:152
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly250 gr
IllusztrációFEKETE-FEHÉR FOTÓKKAL
ISBN9789631257328
Árukód2682754 / 1158038

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 280 Ft

A termék megvásárlásával

228 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat