Andrásfalvy de Andrásfalva I-II

Részlet a kötetből:

Az ősi házban.

Világosan előttem áll ma is az ősi ház, vakító fehér falával és hosszú sor ablakával.
Szelid hajlású dombon épült, lába alatt ama meredek szirtnek, melyen valamikor az Andrásfalvyak sasfészke függött a vidék felett.
Az andrásfalvi vár, omladék volt már gyermekkoromban is. Néhány faldarab, egy épen maradt, csúcsban összefutó keskeny ablak, s egy két kőlépcső volt minden, a mi belőle ránk maradt. Igaz, egy földalatti helyiség is jókarban volt még, három nagy rozsdás vaskarika volt beedzve nyirkos falába. Ez volt a vár tömlöcze, ezekhez a vaskarikákhoz lánczolták a boldogtalanokat, a kik őseim idejében fogságba estek.
Anyám nagyon büszke volt az andrásfalvi vár romjaira. Mindenkinek megmutogatta az omladékot. Kijelölte, hol volt az ebédlő, hol voltak a hálószobák, holt volt a várőrség tanyája, meg az őrtorony. Oly elevenen tudott beszélni a rég letűnt időkről, hogy képzeletemben könnyű volt felépíteni az egész várat. Szinte hallottam a kőlépcsőn dédőseim nehéz, sarkantyús lépése zaját, s az ives ablakon fiatal, halvány szép női arczot láttam lemélázni a völgybe, selyem keszkenő libegett a kezében...