Indiában

Panja, Éliás és a kígyó.

Amikor az áldott Maladar tartomány Cannanore városába érkeztem, a hindu Rameni elvezetett a házhoz, amelyet ottlétem idejére bérbe akart nekem adni. Olyan volt, mint Indiában az európai házak: egyemeletes, magas kiugró tetővel és széles verandával, amely végigterjedt az egész homlokzaton. Hogy megláthassam, előbb az elvadult kerten kellett magunkat egyesült erővel keresztüldolgoznunk. Rameni ezt mondta:
- Ez legkedvesebb birtokom a földön. Kíméltem és vigyáztam rája és hét év óta nem érintette ember lába. Legutolsó lakója Sahib John Ditrey volt, egy nagyhatalmú angol tiszt, akinek minden katona, aki a közelébe került, engedelmeskedett. Boldogan teltek napjai e födél alatt és még ma is boldog lenne itt, ha kormánya embereivel együtt más helyre nem küldte volna.
Szemügyre vettem a nagy, jobbára üres helyiségeket, amelyekben dús növényzet fejlődött és olyan állatvilág tengette benne az életét, melynek tarkasága a legnagyobb fokra csigázta várakozásomat.
- Ez csupa ártatlan állat, - mondta barátságosan Rameni, - a legtöbb valószínűleg vissza fog vonulni, mert nem szereti az ember társaságát. De mert te, Sahib, társaságban vagy, kutyát, szolgát és szakácsot hoztál magaddal, lelkeden nem fog elhagyatottság rágódni. Adok tyúkot, ha akarod...