Bronztükör

Ars poetica van a kezünkben. Olvassuk el, hogy megláthassuk érvényességét. Érvényességet költőről, szerelemről. A szerelemről, amely Istentől kapható. Ennek az érzésnek vonzó lehet kedvessége. Meglepő módon mégis tárgyalóterembe vezet egyszer a szerelmesek útja. A bírósági ügy komoly, vagy játékosan komoly? Követheti ezt eljegyzés, vagy házasság ugyanazzal a választott hölggyel?... Minden jó, ha jó a vége - mondják. Vajon milyen a vége ennek a verses regénynek? E könyv első, azaz legfontosabb része elmondja.
Vöröss István 1946. július 10-én valószínűleg Nagygyörgy Sárának írt levelet. Következzen ebből néhány gondolat:
...A múltkor beszéltünk róla éppen: mily borzalmas haláltánca tombol manapság a testiségnek. S pont az az aljas rabszolga vált úrrá, aki gerinctelen, csúszó-mászó, hiszen egyedül a lélek tartja fönn, mert amikor a lélek elszáll belőle, azonnal elrothad. [... ]
Kárhoztatnám a testet? Távol legyen Annyi volna ez, mint megvetni a szolgát, aki pedig engedelmesen egyedül csak ura parancsait teljesíti. De úrrá tenni a testet? Annyi volna, mint zsarnokká tenni a szolgát, akinek ura már nem képes parancsolni. S tudjuk: mindig a szolgalélekből lesz a legnagyobb zsarnok.
- Istenem, milyen egyszerű is a Te viszonyod az emberekhez. Hinni és engedelmeskedni. Hinni abban, hogy Akinek engedelmeskedem, jóságos Uram."
A kérdés végsősoron ez: Ki áll a középpontban? Kinek engedelmeskedünk?
Erre a kérdésre akar példát adni a Bronztükör a kötet csatolt verseivel.