Vinczellér Imre
luther kiadó | 2009 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNY KÖTÉSBEN | 198 oldal
,,Festészetében családja kultúrtörténeti emlékeit, művészi tradícióinak tárgyi és szellemi fragmentumait idézi szürrealisztikus megfogalmazásban. Zenei tanulmányai alapján készítette a kortárs (főként Bartók) zenére festett, intenzív színvilágú adaptációit. Gyakran alkalmaz monokróm zöld és vörösesbarna koloritot, hangvétele olykor groteszk, a harmónia és diszharmónia kérdéseire keres választ, festészete ugyanakkor tradicionális alapokra épül."
Festészetének nyelvezeti, illetve tartalmi adottságain kívül számára a művészetetikai kérdések is nagy fontossággal bírnak. Törekszik arra, hogy bizonyos keretek között a művészetében alkalmazott vizuális eszközökkel humanisztikus tartalmakat fejezzen ki. Az egyetemes emberi értékek, a szabadságjogok, az emberi méltóság és szellemi kincsek megőrzése jó értelemben vett hazaszeretettel párosul személyében. Demokratikus elkötelezettségét elsősorban festészetével hirdeti.
Független alkotói státusza, művészettörténeti tájékozottsága, valamint vizuális nyitottsága, alapos humán műveltségen nyugvó interpretáló készsége hozzásegítik ahhoz, hogy művészete folyamatosan megújulva vigye tovább azokat a mesterjegyeket, amelyek művészetét - valamennyiünk épülésére és örömére - egyedivé és rangossá avatják.
A termék megvásárlásával
522 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
Kiadó | luther kiadó |
---|---|
Kiadás éve | 2009 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 198 |
Borító | KEMÉNY KÖTÉSBEN |
ISBN | 9789639979055 |
Árukód | 2392293 / 1101319 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
522 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes