Sülttel hátrafelé

Villa Gergely versei úgy teremtik meg a posztmodern költészet sajátos változatát, hogy közben kétségbe is vonják az ilyen besorolások érvényességét. Egyfajta szerepjátékok ezek, melyekben azonban ellentétben a tradicionális szerepversek hőseivel nem aprólékosan kidolgozott karakterű, a költői képzeletből mindjárt egész narratívájukkal kipattanó fiktív figurák vesznek részt. Elbeszélői mintha a falusi hétköznapok nevenincs kisemberei is lennének, sőt inkább csupán amolyan személyiségfragmentumok, akik a Csallóköznek mai, tömegkultúra által meghatározott nyelvváltozatát beszélik, akik silddel hátrafelé hordják "bézbolsapkájukat", akik a kisvárosi korzón paroláznak, s a diszkóban udvarolnak hevesen... A nyelvből és e nyelv keretei között megképződő világból azonban egy másik szólamban az irodalmi és filozófiai hagyomány (ön)reflexív beszédmódja hallható ki. Kísértetiesen úgy, mint az az életrajzi szerző, akit műveltségének közegidegen jellege nyelve és szemlélethorizontja tekintetében is kettős életre kényszerít. És aki ezt a kettős életet fölényes könnyedséggel képes versbe élni.