Túlélőtoll

Minden kisgyereknek, mióta világ a világ, vannak álmai: mi leszek, ha nagy leszek? (s ha nem lennének, akadnak felnőttek, akik folyton ezt kérdezgetik tőlük.) Manapság a négy-ötéves lurkók álmaiban az űrhajósok, de legalább a táncdalénekesek vezetik a vágyak listáját, az én gyerekkoromban a mi kis nagyvárosunkban megelégedtek a villamosvezető, a katona vagy a doktor bácsi példaképpel.
Furcsállták, nevették, de elfogadták családtagok, jó barátok, hogy mint afféle csodabogár én újságírónak készültem. Mindig, mióta az eszemet tudom, ezt az egyet hajtogattam, és előbb-utóbb rám hagyták.
Arról álmodoztam, hogy majd sokfelé járok országban és világban, megírok mindent, amit látok, hogy mindazt kinyomtassák (mert nyomdát akkor már láttam), és a bácsik, nénik otthon a karosszékben ülve olvashassanak a világ csodáiról.
Nagyon sok idő telt el azóta, s úgy gondolom, hogy most már be kell számolnom arról a sok mindenről, amit megírtam, meg ami a tollamban maradt: útjaimról három földrészen, munkáról és kínlódásokról itthon.
Hát tessék! Karosszékben vagy bárhol: Íme az írás, olvassátok!