Volt egyszer egy város

Egyszer talán én is elmesélem ruhás tehenünk történetét, aki megette nagyanyám frissen mosott kötényét, hiszen Vári Attila, lám, milyen szépen tud írni Klotildról, a sörivó és cigarettát kedvelő szamárkancáról Volt egyszer egy város című regényében! Esetleg Kála Árpiról, falunk csendes bolondjáról is megemlékezem majd, aki kispárnával a hóna alatt bandukolt a falu utcáin, fejben sakkozva képzeletbeli ellenfelével, hiszen Vári Attila, lám, milyen szépen tud írni doktor Lajtáról, Klotild gazdájáról, akit az ivászaton és a kérlelhetetlen igazságon kívül csak a különféle ásványok érdekelték, mert kíváncsi volt, hogyan törik meg rajtuk a fény
Doktor Lajta, illetve Klotild, a szamárkanca egy patríciuscsalád malmának pincéjében élnek, egy meg nem nevezett erdélyi városban. A malmot bombatalálat érte a második világháború idején, s tulajdonképpen ezzel a bombatalálattal veszi kezdetét a nagypolgári Soós család, illetve a város tragédia-sorozata, amely aztán a város teljes megsemmisülésével végződik. Ne töprengjen az olvasó azon, hogy melyik erdélyi városban éltek hőseim, mert ilyen város nincs. Ez a város az összes erdélyi városok jellemzőinek összegezéséből született írja Vári Attila regénye bevezetőjében, s egy fegyelmezett olvasó talán hajlandó is követni a szerzői utasítást, én viszont kifejezetten Marosvásárhely-regényként olvastam a Volt egyszer egy várost. Hiszen az egykori Marosvásárhely igenis az összes erdélyi városok jellemzőinek összegezéséből született, céhes mestereivel, nagypolgári családjaival, soknemzetiségű, félfalusi vagy proli lakosaival egyetemben. Ez a város viszont egy idő után annyira beledermed saját rítusaiba és szokásvilágába, hogy amikor új prefektus érkezik a városba, vagy az emberek szégyenükben másként kezdik emlegetni a dolgokat, mint amik azok a valóságban voltak (a húst HERMES mérte, a szövetet MERINOS, a fagylaltost IZLAND-nak hívták, s már nem voltak madáreledel-boltok vagy halasüzletek, sem szállodák, csak KANÁRI és ÓCEÁN meg HOTEL), nos, egy ilyen városban egy idő után szinte elkerülhetetlen a katasztrófa.
A regény kerettörténete amúgy végtelenül egyszerű: az országból kivándorolni készülő főhős a kihallgató tiszt (az ezredes elvtárs) előtt próbál magyarázatot találni a város eltűnésére, s miközben egy kihunyt világegyetem, a gyermekkor történeteit meséli, megjelenik előttünk az egykorvolt város, tele szeretettel és gyűlölettel, árulással és bosszúval, meghökkentő, első olvasásra irracionálisnak tűnő jelenséggel és figurával, mint amilyen az erdélyi magyar próza egyik legszebben megrajzolt furfangos székelye, Soós Gedeon zászlós, akit a vezérkari százados példaként állít egy partizánvadász egység katonái elé, pedig Soós Gida csak azt a szöget kereste, ahonnan úgy tüzelhet karabélyával, hogy tízet szökkenjen a befagyott ukrán tó tükörjegén a golyó
Kötve hiszem, hogy Vári Attila Volt egyszer egy város című, abszurd realista nagyregényével tanítani akart volna, számomra mégis megnyugtató, hogy a várost nem egy alattomos éjszakai földrengés, nem is holdkőzetport kavaró űrciklon, és még csak nem is háború pusztította el, hanem a szeretetben rejlő magnetikus erők pólusainak egymással szembefordulása, pozitív sarok pozitív sarokkal, szeretet szeretettel, gyűlölet gyűlölettel való találkozása. Hiszen csak figyelni kellett volna egy kicsit, s akkor talán elkerülhető lett volna az egykori székely főváros, Marosvásárhely tragédiája.