Cin-Cin

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy… Dini Dani nem tudott rájönni, hogy micsoda. Csak motozást hallott a szőnyeg alól, de látni, nem látott semmit. Főleg, mert a tenyerébe temette arcát, s bár hagyott egy kis rést ujjai között, de úgy igazából nem mert odanézni. Arra gondolt, hogy majd a porszívó csövével alábújik a szőnyegnek…, de valójában félt a porszívótól is. Amikor az apja nekiállt a motorját – mármint a porszívó motorját – bőgetni, Dini Dani mindig kiszaladt a szobából, becsukta – vagy inkább: belökte – az ajtót, és kintről figyelte, mi történik. Apa a bal kezével felhajtotta a szőnyeget, a jobb kezével pedig alá tolta a porszívó csövét, s ide-oda húzogatta. A gép felszippantott mindent, ami csak útjába került. Dini Dani el nem tudta képzelni, hogy akkor most mi mocoroghat ott. Fülelt. Cin-cin. Igen. Tisztán kivehetően ezt hallotta: cin-cin. - Akkor ez egy egér! – kiáltott fel Dini Dani. – Egy egér! M a g á n l e v e l e z é s e m b ő l ˇ Képzeld Dombi, hogy a Cin-Cint olyan figyelemmel olvastuk, hogy még a délutáni sziesztát is elfelejtette Frédi, és helyette olvasott. Ez már azt jelenti, hogy remekmű. (L. Gitta, rokon Gyergyószentmiklósról)