Varga Domokos

Édesanyám sok szép szava - Varga Domokos válogatott művei

hét krajcár kiadó/móricz zs.al  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  227 oldal

Késő öregségében, kilencvenöt évesen halt meg a hajdani Magay Mariska, de regénybeli vallomásait még annál is később, századik születésnapjának az éjszakáján mondja el írófiának. Szellemárnyként őt ekkor már nem köti sem társadalmi konvenció, sem családi tapintat, sem személyes szégyen: úgy eleveníthet meg mindent, ahogy a maga idején élte át, vagyis gyerek és kislány és nagylány korában. Nyíltan szól önmagáról is, külső-belső kibontakozásáról, egészen a nászéjszakájáig. De családja történetét és a békebeli - majd az első világháborúba sodródó - kisvárosi magyar világot is szinte karnyújtásnyi közelségbe hozza. Különös varázslatnak lehetünk részesei. Magay Mariska szellemárnya egy idestova száz esztendeje elsüllyedt korba vezet el minket, ahol azonban nem vagyunk idegenek: mieink a színek, a hangok, az ízek, az illatok s a gyerek- és felnőtt-lelkek minden rezdülése. Édesanyám sok szép szava nem száll el nyomtalanul az időben: e maradandó könyv által, ki tudja, hány nemzedék lányaiban, fiaiban csendül még vissza.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 881 Ft

A termék megvásárlásával

188 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó hét krajcár kiadó/móricz zs.al
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:227
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly360 gr
ISBN9789639596719
Árukód2239536 / 1094072

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 881 Ft

A termék megvásárlásával

188 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power