Varga Bence

Köd előttem, köd utánam

gabo könyvkiadó és keresk.kft.  | 2017  | MAGYAR nyelvű  | FÜLES, KARTONÁLT  |  307 oldal

A vidéki kisvárosba születő Feri első tizenöt évét javarészt kórházban tölti. Zavaros családi viszonyai okán azonban hamar talpra kell állnia, és gondoskodnia megélhetéséről.
Kezdeti bukdácsolásai során elkísérjük őt az ezredfordulós Magyarország jellegzetes helyszíneire: a vidéki Áfész boltok mélyére, a bezárásra ítélt gyárba, a pesti utcákon árusító ügynökök közé, a szerb és arab maffia üzemeltetette vendéglátóipar világába.
Végül egy hirtelen jött lehetőséget megragadva a főhős időközben mellé szegődött társával drogdílerkedésbe kezd, amiben Hollandiában élő bohém húga is segítségére lesz.
A sodró lendületű regényből megismerhetjük egy mélyről jövő, ambivalens karakter lélektanát, mozgatórugóit, miközben színes, fanyaran nosztalgikus képet kapunk a korabeli Magyarországról is.

Varga Bence 1974-ben született Budapesten. A középiskolai évek után grafikusként dolgozott, majd Amszterdamban folytatta tanulmányait. Több mint egy évtizede kommunikációs szakember. Hosszú ázsiai útját követően adták ki 2015-ben Esős évszak című első regényét. Megjelent műfordítása, jegyzett társforgatókönyvíróként kisjátékfilmet, és rövidebb írásait közölték az Irodalmi Jelen és a Liget folyóiratokban.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 3 490 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó gabo könyvkiadó és keresk.kft.
Kiadás éve2017
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:307
BorítóFÜLES, KARTONÁLT
Súly314 gr
ISBN9789634064978
Árukód2700246 / 1166562

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 3 490 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban