A magyar honvédség a második világháborúban

Ungváry Krisztián munkája a magyar királyi honvédséf hadműveleteit dolgozza fel, különös hangsúlyt fektetve a harcászati szempontok ismertetésére. A monográfia a nagy sikert aratott Budapest ostroma stílusában és ahhoz hasonló részletességgel tárgyalja a honvédség harcait külföldön, valamint magyar területen. Ezt egészíti ki az általános helyzet, a tágabb hadműveleti összefüggések, valamint a Magyarországon harcoló nem magyar csapatok tevékenységének bemutatása. A katonai eseménytörténet mellett a szerző fontosnak tartja a polgári lakosságsorsának ábrázolását, a háborús bűncselekmények kérdésének taglalását is. A magyar hadtörténetírásban első alkalommal tárgyalja részletesen az ukrajnai magyar megszállást, valamint az 1. hadsereg harcainak történetét. Előbbi kapcsán elemzi a német megszállási politikát, és a "mozgástér-kényszerpálya" szempontjából mutatja be a magyar megszállás és az ezzel kapcsolatos háborús bűncselekmények kérdését. Magyarország 1944 végétől 1945 áprilisáig a II. világháború fő hadszínterévé vált. A Wehrmacht nem kevesebb mint öt nagyszabású hadműveletet indított magyar területen annak érdekében, hogy visszaszerezze a stratégiai kezdeményezést. Itt vetették be a legnagyobb tömegben a háború legmodernebb fegyvereit. A munkát a honvédség zászlóalj-ezred-dandár-hadosztály szintű alakulatainak regisztere egészíti ki. Külön figyelmet kap az 1944-1945-ös harcok kapcsán a német-magyar erőviszony és a magyar részvétel arányainak tárgyalása, amelyet kéthetes bontásban a bevethető harckocsik, nehéz páncéltörő ágyúk, gyalogzászlóaljak és tüzérütegek adatai illusztrálnak.