Udo Ulfkotte

"Népnevelők" - Akik miatt Németország utat tévesztett

püski kiadó kft.  | 2017  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  263 oldal

Libri Antikvárium
Akik miatt Németország utat tévesztett! így szól az alcíme a nemrég (gyanús körülmények között) elhunyt Ulfkotte állításának, amelyről a jelen könyve szól. Állítása igazolására tények százait sorolja hadrendbe: érvel, érvel, érvel. A magyar olvasó döbbenten falja a betűket, hiszen mindeddig egészen más kép élt benne erről az országról. Mint most kiderül: a bennszülött németek jelentős része sem ismer rá arra az országra, amiben felnőtt. Ez már nem Adenauer, nem Schmidt, nem Kohl kancellár országa. Nem a II. világháború után gazdasági csodát produkáló demokratikus német szellem Németországa. Angela Merkel szellemének demokratizmusa megkérdőjeleződik, német színe, jellege, hagyománya kérdőjelbe tevődik, ami pedig a szellemét illeti: füstté oszlik. A vulgármarxizmus után valami globális vulgárglobalizmust kívánó hatalmi elit totalizmusa egy orkántölcsér, vagyis minden népi, nemzeti szellemi építményt szétkapó, széttörő, összedöntő uralmi forgatag rontott Németországra. (Ezáltal az Európai Unióra is, amelynek gazdasági ereje folytán, Németország annak útválasztására is hatással van.)
Minderről egy német szerző ír, beszél, ordít nekünk. Egy német ember, aki huzamosabb ideig része volt a fősodratú médiának. Kiszolgálója is. Aztán leesett neki a tantusz. Ahogy másoknak is, sokaknak. Róluk is szól, beszél. Míg élt, szerencsére nem volt egyedül. Innen a rendkívül gazdag dokumentumanyag.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 230 Ft

A termék megvásárlásával

323 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:15 x 21 cm
Kiadó püski kiadó kft.
Kiadás éve2017
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:263
BorítóKEMÉNYTÁBLA
FordítóFarkasfalvi Orsolya
FordítóFilep Éva Zsuzsanna
FordítóSzakács Sandra
ISBN9789633022214
Árukód6346014 / 5345186

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 230 Ft

A termék megvásárlásával

323 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Bauer Barbara: A hídépítő 1.Bauer Barbara: A hídépítő 1.