Végtelen úton

A Veszprémben élő költő, író immár nyolcadik kötetével, ezúttal versválogatással jelentkezik. A Végtelen úton lapjain kirajzolódik pályájának íve. Az ELTE bölcsészkarán végzett magyar történelem szakos középiskolai tanár Csurgón, Marcaliban, Kaposváron és Veszprémben tanított, s néhány évig napilap-, majd folyóirat-szerkesztéssel
foglalkozott. A végtelenség fogalma s a lét titkainak érintése többször feltűnik Tungli M. Klára lírájában. Honnan hová tart az útján haladó ember? Egyáltalán: halad-e? Hogyan őrizheti meg belső értékeit világtorzulások közepette? S ha el-elbukik, érdemes újra felállnia? Tungli M. Klára költészete merész kitárulkozás akkor is, ha saját élményeiről szól, és akkor is, ha sorskérdéseket vet föl. Tömör, egyéni felütésű versein szinte valami végzetszerűség érezhető. A költő szüntelenül kérdez. Igenjeivel és nemjeivel, vagy drámai elhallgatással felel. Miért épp alkonyatkor / alélnak el mind a virágok, / és vicsorog rád / tükrödből a magány? // Korbáccsal ki űz / alászállni a lélek / iszonyú bugyraiba? // Múlékony jeleid / füstködbe karcolni // mi késztet? Te, // összkomfortosbarlang-lakó? (Válasz nélkül ) A Végtelen úton verseiből kitekintő költőnő szelíden faggatja az olvasót, akivel talán maroknyi öröme, esetleg vicsorgó magánya rokonítja, s akitől megerősítést remél lélekhez, íráshoz.