Hűség és szabadság - Német erkölcsteológusok nyomában
jel kiadó | 2006 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS | 315 oldal
Tuba Iván 1944-ben született. A piarista szerzetesrend tagjaként először a dogmatika felé irányult az érdeklődése, ám immár 18 esztendeje az erkölcsteológiát műveli. Először a középiskolásoknak szánt hittankönyvek szerzőjeként ismerhették meg sokan a nevét, azután pedig morálteológiával foglalkozó írásai sokféle formában megjelentek. Ezen cikkek legfontosabbjait tárjuk most az Olvasók elé. A tartalomjegyzékre tekintve látható, hogy milyen széles skálát fognak át írásai, melyek a II. Vatikáni Zsinat utáni időszak szinte minden jelentős erkölcstani problémájával foglalkoznak (felelősség, közjó, politikai erkölcs, globális gazdaság, médiaetika, öregedés, korrupció). A szerző különleges mélységben ismeri a német nyelvű erkölcsteológiai szakirodalmat (a magyar nyelven 2001-ben, a Szent István Társulat kiadásában megjelent nagyszabású Helmut Weber-műnek is ő a fordítója). Kötetünk tanulmányainak lábjegyzetei mutatják, milyen sok német munka alapos ismerete teszi lehetővé, hogy anyanyelvünkön hozzáférhetünk a vezető moralisták gondolataihoz.
Tuba Iván Budapesten a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, valamint Veszprémben az Érseki Hittudományi Főiskolán tanítja az erkölcsteológiát. Jelen könyvünk közreadásával remélhetőleg még szélesebb körben ismerik meg nevét és eszméit, és tudnak hiteles ismeretekhez jutni a morálteológia iránt érdeklődők. Tarjányi Zoltán
A termék megvásárlásával
228 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 14 x 20 cm |
| Kiadó | jel kiadó |
| Kiadás éve | 2006 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 315 |
| Borító | PUHATÁBLÁS |
| Sorozat | ERKÖLCSTEOLÓGIAI TANULMÁNYOK |
| ISBN | 9639670073 |
| Árukód | 6215021 / 5214593 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
228 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
























