Cézanne

XX. századi műkritikusokat vagy művészettörténészeket olvasva az embernek időnként az a benyomása támad, hogy a teljes építmény egy Cézanne nevű alapzaton nyugszik. A század első mozgalmainak, a fauvizmusnak és a kubizmusnak Matisse, illetve Picasso volt a vezéralakja, és noha nagyon különböző módon közelítették meg a festészetet, mindketten Paul Cézanne-t nevezték elődjüknek és ihletőjüknek. Annyi bizonyos, hogy azok a kvalitások, amelyeket szinte valamennyi szerző elismer Cézanne életművében, az utóbbi száz év festészetének számos eltérő irányzatára voltak termékenyítő hatással, nemcsak Európában, hanem szerte a világon. Ha Cézanne legkevésbé sem hősies életét nézzük, amelyben nem találunk határozott kiállást vagy nyílt forradalmat, némiképp meglepőnek tűnhet, hogy éppen ő az az ikon, aki a XX. századi művészet jelentékeny részének hitet és ösztönzést adott. Halála óta számos magasztaló írás született róla, de végig megmaradt valamennyi tartózkodás, néha még elutasítás is. Ha azután látjuk, hogy milyen árakon kelnek el a Cézanne-képek, fel kell tennünk magunknak a kérdést, mi van ezekben a művekben, ami magyarázatot ad az értékükre.Mindent összevéve Cézanne nagy, de nehéz festő, akinek a műveit, úgy tűnik, előbb értelmezni kell ahhoz, hogy elismerjük és élvezni tudjuk őket, sőt még azt is megkockáztathatjuk, vajon az élvezet-e a legjobb kifejezés erre az élményre.