Kacagj a vaskerék alatt

Tardos Tibor évtizedekig nem lehetett jelen a hazai szellemi életben, és ez már csak azért is szomorú dolog, mert írói tehetségéről és tisztességéről több alkalommal is meggyőződhetett a magyarországi közvélemény. Az ötvenes években a közismert írók, illetve az íróellenzék képviselői közé tartozott, nagy bátorságot tanúsított, amikor Déry Tibor, Háy Gyula, Benjámin László, Zelk Zoltán és mások szövetségében harcot indított a Rákosi-féle diktatúra ellen. Emellett elbeszélései, filmregényei és publicisztikai írásai is népszerűvé tették nevét. Számos kitűnő novella mellett ő írta az Életjel című magyar film forgatókönyvét, ez a korszak legjobb és legsikeresebb filmjei közé tartozott. Utolsó alkalommal az 1963-ban a börtönből történt szabadulása után megjelent Tücsök című elbeszéléskötet címlapján találkozhatott nevével a hazai olvasó. Ezt követően Tardos Tibor Párizsba utazott, abba a városba, ahol ifjúságát is töltötte, majd odakint maradt. Írásai ettől kezdve főleg franciául jelentek meg, magyarul elsősorban az Irodalomi Újság lapjain lehetett találkozni velük. 1987-ben az Irodalmi Újság kiadásában jelent meg A tengervíz sós. Emlékezés az íróperre stb. című kisebb kötete, ez azonban igen kevés kézbe juthatott el Magyarországon. A jelen válogatás, már Párizsban született írásaiból, újfent az igazolja, hogy Tardos Tibor a rövidpróza, a tárcanovella valódi mestere. A kelet-európai abszurd irodalom huszadik századi hagyományai nyomán fekete humorral ad képet az emberi társadalom és az emberi lélek torzulásairól. E groteszk műfajban azt a hangot üti meg, amely a lengyel Mrozek, a román Sorescu, a cseh Hrabal vagy éppen a magyar Örkény István abszurd tárcanovelláiból, kivált ez utóbbi író egyperceseiből ismerős.