Hunok és jezsuiták

A honfoglalási magyar eposz megteremtése a köztudatban a romantika korához kötődik; több elvetélt kísérlet után végül is a Zalán futása oldotta meg ezt a feladatot, amelyet annyi teoretikus kért számon egy kiteljesedett műfaji rendszerrel bíró irodalomképtől vezérelve. Ez a teória azonban - amely a hősi eposzt és a tragédiát helyezte a műfaji hierarchia csúcsára - visszanyúlik a reneszánsz arisztotelizmus kezdetéig. Szörényi László könyvében azt bizonyítja, hogy Janus Pannoniusnál már megjelent az igény a nemzeti hőseposzra, Zrínyi nagy műve mögött is kitapintható az őstörténeti ihletettség, a tulajdonképpeni honfoglalási tárgyat pedig a XVIII. századi latin jezsuita költők valósították meg. Tehát magát Vörösmartyt és az örökségével viaskodó Aranyt sem érthetjük meg, ha nem térképezzük fel ezt a hosszú és a legnagyobbrészt elfeledett latin nyelvű előtörténetet. A kötet tizenkilenc fejezetben mutatja be a honfoglalási tematika kialakulását és alakváltozásait, új fénybe helyezi nemcsak Zrínyi műfaji eszményeit, hanem a magyarországi nemzettudat XVIII. századi alakulását is; eddig ismeretlen oldalról tárva fel a reformkori polgárosult nacionalizmus rendi előtörténetét. A szerző által idézett - magyarul eddig ismeretlen - latin nyelvű verseket Csonka Ferenc gyönyörű fordításban ismerheti meg az olvasó.