Színház és rítus - 100 éve született Tamási Áron

Amikor Tamási Áron színházi oeuvrejének újraolvasására szánjuk el magunkat és főként o korai Tamási-drámák rituális indíttatásának a kérdését vetjük fel, tudatában vagyunk vállalkozások eleve adott veszélyeinek. Hiszen ha a Tamási-recepciót vesszük alapul, akkor már az alapkérdés is - "Vajon rituális tartalom vagy regionális színfolt, esetleg egzotikum-manír határozza-e meg a stílusvilágát? csak nagy körültekintéssel tehető fel Tamási újraolvasása (irodalom)politikai szempontokon túlmenően azért is kétesnek ítélhető, mert bevallottan egy olyan színmű stílusjegyei alapján közelít a drámai életműhöz - az elveszettnek hitt Ősvigasztalástól (1924) van szó amely nem is tartozik a szerző által elismert korpuszhoz, következésképpen könnyűszerrel alapot szolgáltathatunk egy életmű meghamisításának vádjához.
A rituális-színházi szubsztrátummal számolni nem egyszerűén egy lehetséges alkotói (néprajzi, antropológiai) egyébiránt kívánatos! -jelenti, hanem a Tamási-színház esedékes stiláris betájolását, ami nélkül, meggyőződésünk, nem születhet paradigmatikus színházi előadás. Tamási Áron színjátékait tekintve eleddig ki nem próbált előadási forma esélyét kínálja az a döntésünk, amelynek nevében a drámákat a magyar színházi hagyományban csak lappangó módon élő, alkalmasint földszínre bukkanó rituális színházi tradícióhoz kötjük.