Szebenyi István

Sírjaik hol domborulnak - A Vértes katonasírjai

szülőföld könyvkiadó kft.  | 2022  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  224 oldal

A huszárhadosztály elesettjeinek sírjai viszonylag kis számban találhatók meg a térség falvainak temetőiben, illetve a Vértest övező erdőkben. A Gánton, Kápolnapusztán, Kőhányáson, Majkon, Vérteskozmán, Csákányos-pusztán, Körtvélyesen, Kapberek-pusztán, Csákváron található sírok árulkodnak csupán arról, hogy a huszárság itt fejezte be a haza védelmében utolsó hősies harcait, de a Vértesben szinte bármerre járva találkozhatunk még meglévő, jól látható bunkerekkel, géppuskaállásokkal, futóárkokkal. Ezek többségébe is temettek elesetteket a helyiek elmondásai alapján a háború után, ezt igazolják azok az alispáni jelentések, amelyek 1948-ban keletkeztek. Könyvünkben ezekből is idézünk majd néhányat, amelyekből világosan kitűnik, hogy hatalmas számbéli különbség mutatkozik a temetőkben eltemetett katonák létszámában. Azaz egy-egy temetőben a mindössze néhány magyar-német elesetthez képest többszáz szovjet katona eltemetését jegyzik fel. Mivel többségük a lövészárkokban maradt, tekinthetünk tehát szinte az egész hegységre úgy, mint egy hatalmas emlékhelyre, vagy temetőre.
Hogy az itt harcoló katonák nehéz körülményeit még tetézze, az időjárás sem volt kegyes hozzájuk. 1945 tele szokatlanul kemény volt Magyarországon. Vastag hótakaró borította az országot. Gyakran havazott, az ég ólmos színű, szürke volt. A nap szinte soha nem tudta áttörni az alacsonyan szálló felhőket. A repülőtevékenység mindkét hadviselő fél számára szünetelt, még a felderítés is akadozott. Ez az időjárás katonai vonatkozásban mindkét hadviselő fél számára egyaránt kedvezett. Vagyis nem csak a Vörös Hadsereg részére, készülő offenzívájának elrejtését illetően, hanem a németeknek is, akik ezekben a februári napokban nagyarányú katonai előkészítéseket tettek Nyugat-Magyarországon. Ezek a mozgolódások - méreteiket tekintve - a lakosságban azt a látszatot keltették, hogy Hitler és a Wehrmacht még koránt sincs ereje végén, a német hadsereg motorizált és páncélos ereje megtörhetetlen. Mintha a nyugati fronton semmi sem történne, újabb és újabb páncéloscsapatok vonulnak keletre, hogy a Bakony és a Balaton térségében megmutassák majd valódi erejüket.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 5 990 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 690 Ft

A termék megvásárlásával

569 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó szülőföld könyvkiadó kft.
Kiadás éve2022
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:224
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly730 gr
IllusztrációKÉPEKKEL
ISBN9786156449238
Árukód2764221 / 1211822

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 5 990 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 690 Ft

A termék megvásárlásával

569 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban