Csak ők mások, vagy mi mindannyian mások vagyunk?

Hosszú gyógytornász és gyógypedagógiai pályafutásom alatt sok keserves sorsra ítélt gyerekkel és felnőttel volt dolgom. Gyógytornász voltam már a gyermekbénulás idején, dolgoztam vastüdőben vegetáló, lábbal rajzoló és írni tanuló gyermekek osztályán.

Logopédusként foglalkoztam érthetetlen beszédük börtönébe zárt gyerekekkel.

Terápiás munkám során találkoztam olyanokkal, akik egyensúlyi és más észlelési zavarok, vagy figyelemzavaruk miatt környezetükben nehezen eligazodó, oda nem illő, érthetetlennek tűnő magatartást tanúsítottak. Olyanokkal, akiknek átlagos, vagy annál jobb intelligenciahányadosuk ellenére tanulási gondjaik voltak. Volt köztük, akit emiatt csúfoltak, bűnbaknak használtak, vagy a többségi intézmény pedagógusai számukra gyógypedagógiai intézményt tartottak volna megfelelőnek.

Tapasztalati tény, hogy évről-évre többen vannak a "más" gyerekek. Nem egy pedagógustól hallani, hogy tanácstalannak érzi magát, mert a többségi nevelés,oktatás módszerei nem válnak be a "problémás gyerekek" fejlesztésében, nevelésében és oktatásában.

Sajnos, a gyakoribb előfordulás ellenére az is kevéssé tapasztalható, hogy a társadalom az egyre jobb megismerés, megértés és elfogadás igényével fordulna feléjük és családjaik felé.

Aki olvassa a könyvemet, és akinek segíthettem a "más" gyerekek jobb megismerésében, megértésében és elfogadásában, fogadja hálás köszönetemet!

Huba Judit