Kardiológiai szófejtő
galenus gyógysz.lap és k.kft | 2013 | MAGYAR nyelvű | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS | 162 oldal
Rohanó világunkban a túlterhelt orvosnak kevés ideje jut részletes magyarázat adására, pedig az érdeklődő betegek, hozzátartozóik joggal szeretnék tudni, hogy a leletbe, zárójelentésbe írt kifejezések lefordításán túl mi ezeknek a jelentése és jelentősége. Az internet információhalmazai pedig a szakismeretek hiányában gyakran tévútra vezetik a laikusokat. A kardiológia, mint az orvoslás minden más, speciális területe, sajátos nyelvezettel rendelkezik, orvosi szakkifejezései, rövidítései gyakran még az ebben nem járatos orvos számára is fejtörést okozhatnak. A könyv ebben is próbál segítséget adni: a kardiológiai szakkifejezések magyarításán túl, szócikkek formájában elmagyarázza ezek jelentését, kitér egyes betegségek, vizsgálatok részletesebb ismertetésére. Mintegy 2000 kardiológiai és hypertonológiai kifejezést és rövidítést ismertet, ezek latin-görög alakja mellett az elfogadott magyar írásmódot is. A kardiológiai szókészletet és magyarázatukat a szerző elsősorban saját kardiológiai gyakorlatából, valamint a forrásmunkákban felsorolt szak-könyvekből merítette. Abban a reményben kel útjára a kardiológiai szófejtő, hogy a kardiológiai nyelvezet megértése ne csak közelebb hozza egymáshoz az orvost és betegét, hanem a betegségek jobb megismerése által, ezek elfogadásában-kezelésében is javuljon az orvos-beteg kapcsolat. A kiadványt haszonnal forgathatják a gyógyszerészek, a kardiológia iránt érdeklődők, az egyetemisták, az egészségügyi dolgozók is.
A termék megvásárlásával
370 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
Kiadó | galenus gyógysz.lap és k.kft |
---|---|
Kiadás éve | 2013 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 162 |
Borító | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS |
Súly | 424 gr |
ISBN | 9789637157332 |
Árukód | 2234786 / 1089481 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
370 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes