Istenítélet - SZAKONYI KÁROLY ÉLETMŰ 11.

"A férfi kinn ül a kertben, szép nyárvégi nap van, a fény átsüt a lombokon. Madarak röpködnek körülötte, mert csend van, csak a férfi ül ott közöttük, nem háborgatja őket. A kerti csapnál kis tócsa gyűlt össze, abból isznak a madarak, aztán felszállnak, ágakra, égbe. Kék és felhőtlen az ég, s ebben az órában a férfi megfeledkezik az időről, csak a pillanat van, a délelőtti langy meleg, a fák és a madarak. Az utcán sem jár senki. Olyan, mintha nem is élnék, gondolja a férfi, és elképzeli a halált ilyennek, csendnek, békességnek. Elneveti magát, a halál semmi, gondolja, a SEMMI a halál, nincs ott se lárma, se csönd, nincs ott békétlenség, se béke. A semmi van. Helyesebben a semmi sincs, mert a semmi az semmi, és ha semmi van, akkor semmi sincs..." - Részlet a könyvből