Ahogy lehet I-II.

"Új nagy írót küldött a falu", üdvözölte a Nyugat hasábjaink Móricz Zsigmond a "Biharországban", Ugrán élő ismeretlen Szabó Pált, amikor első regénye, az Emberek 1930-ban napvilágot látott. "Ugyanolyan álmélkodással nézek erre az íróra - lelkendezett cikkében Móricz -, mint a szabad természet többi teremtményére, a füvekre és a fákra, és csillagokra és felhőkre. Szabó Pál, aki írta, hat elemit végzett: kisgazda. Van neki egy hold földje. Egyetlen egy a magyar birodalomból... Van neki egy talpalatnyi földje! És azon a földön úgy meg tudta vetni a lábát, hogy övé az egész falu. Övé minden embere, férfiak és nők és gyermekek, és az övé minden hangulata, a szélmalom elhordott tégláitól a földesurak szétzilált ezer holdjaiig... előttem ez a könyv a mai magyar irodalom legnagyobb ígérete..." S Szabó Pál 1930-tól, első regénye megjelenésétől haláláig eltelt négy évtized alatt elbeszélések és regények sorával váltotta valóra ezt az ígéretet. Hogy a legemlékezetesebbeket említsük: Keresztelő, Lakodalom, Bölcső trilógia, összefoglaló címén Talpalatnyi föld, amelyből hasonló címmel máig emlékezetes filmet is forgattak, aztán az Isten malmai, A nagy temető, az Ahogy lehet, önéletrajzi regénytetralógiája, a Nyugtalan élet.

Az Ahogy lehet története a Dózsa-felkelést követő másfél évtized után, s Mohács után játszódik, s az irodalomtörténet-írás álláspontja szerint Szabó Pál legérettebb történelmi regénye; "sárréti környezetben játszódik, lent a bihari mocsár mélyén, s a hódoltsági terület peremén, ahol még a töröké a hatalom. De annyira már nem, hogy kitérni és csöndesen lázadni ellene ne lehetne. A regény hőse szó szerint a nép: hajdúk, pásztorok, vízi emberek, pusztai szállásaikon élő rideg pásztorok. Kiemelkedő, központi szerepű alakja nincs is." (Béládi Miklós) S ezt a jellemzést ki lehet terjeszteni Szabó Pál egész írói világára is, mert "az Ő világában nincs kibírhatatlan sors, s nem nő a ködökig senki: le is, fel is szigorúan szabottak a határok. Az ő emberei nem kurucok, inkább hajdúk; élnek, ahogy lehet. Szinte a történelem alatt; ölelnek, ölnek teszik, amit kell, mint József Attila versében az ősök. Kis életek, de érzik a maguk életének a jelentőségét." (Czine Mihály)