Jeruzsálem éjszakája - Regény
európa könyvkiadó | 1986 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS | 140 oldal
A Jeruzsálem éjszakája éppúgy történelmi allegória, mint az első két regény. Meséje igen érdekes de meditációra is alkalmas azokról a kérdésekről, például a hatalom természetéről, a kiszolgáltatottságról, a hitről-, amelyek már korábban is Delblanc gondolkodásának a középpontjában álltak. Maga a történet a Krisztus születése utáni 70-es évek végén játszódik, a júdeai háború idején, néhány óra leforgása alatt. Jeruzsálem homályba borul, mert napfogyatkozás száll rá. A római katonákat, de Jeruzsálem népét is megfoghatatlan szorongás fogja el. S fél Titus us, a római hadak vezére. A könyv magas izzású drámai feszültségét a racionalítás és babon ellentéte tartja fenn ; mert az a kérdés, hogy a napfogyatkozás miatt nyugtalankodó római katonákat a történet egyik főszereplőjének a görög filozófusnak az ésszerű magyarázata vagy ellenlábasainak emberáldozatokat követelő barbár babonája tudja-e lecsillapítani. S az esztelen hatalom s a barbár ösztönök itt is győznek, mint a Heréltek-ben és a Speranzában: egy hite vesztett öreg zsidó kínhalála kereszten hozza meg az akkori világ urai, a rómaiak számára a megnyugvást.
A termék megvásárlásával
95 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 10 x 18 cm |
| Kiadó | európa könyvkiadó |
| Kiadás éve | 1986 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 140 |
| Borító | PUHATÁBLÁS |
| Sorozat | MODERN KÖNYVTÁR |
| ISBN | 963074211x |
| Árukód | 6348741 / 5347913 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
95 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
























