Istenek alkonya - Képes séta az épületdíszek mitológiájában

A magyar főváros, Budapest szépségét dicsőítve elsősorban a Várról, a Vár lábánál elterülő kerületekről, a hozzájuk fűződő Duna-partról és a mindehhez szervesen kapcsolódó pesti, illetve ennek párjáról, a budai panorámáról beszélünk. Pest-képünket ezen túl még a Nagykörút által bezárt tér, az Andrássy út és a Városliget jelenti. A budai Vár középkori épületeitől eltekintve ezt a szűken értett várost a historizmus, illetve a sokak által inkább eklektikának nevezett stílus határozza meg. Ez az a vizuális elem, melyről a világ bármely részén is találkozzunk vele azon nyomban Budapest jut az eszünkbe, és az a jelenség, melynek révén majd teljes Terézváros a Kulturális Világörökség részévé válhatott. A várost felfedezni és megismerni történelmén, gasztronómiáján és mai lakosain keresztül aránylag egyszerű, albumok és vademecumok tömkelege áll rendelkezésünkre. Homályban marad ilyenkor az épületeket, a homlokzatokat, a történelmi díszletet benépesítő, egy igencsak szem előtt lévő másik, rejtélyes népesség sőt társadalom mibenléte, származása és történelmi szerepe. A lépten-nyomon megjelenő titokzatos kő-, gipsz-, akár márványarcok és jelenetek feltárása és nyomon követése tehát a feladatunk.
Az épületdíszek törzsanyagát, mely ezt az olümposzi, ótestamentumi, sőt magyar hőskorbéli világot bemutatja, elsősorban Teréz- és Erzsébetváros, mindenekelőtt a Nagykörút és az Andrássy út adta. Az Andrássy út épületeinek a törvény nyomán 1872-től öt éven belül el kellett volna elkészülniük. Tíz év építési időt adtak a Sugárutat körülvevő utcák épületeinek felhúzására. Az egységes eklektikus-neoreneszánsz stílus nyilván ennek is, de döntő mértékben az általános formanyelvet tervező Ybl Miklósnak és Linczbauer Istvánnak a szellemi terméke. A csak a szépre emlékező és stílustanulmányokat felvonultató historizmus a hatalmas pusztulással járó második világháború ellenére is nagy vonalakban egységesen megmaradt. Ezek az épületek elképzelhetetlenek lennének az őket illusztráló és magyarázó díszek nélkül, holott a díszek által mímelt tartó, támasztó és összekötő feladatokat a technika fejlődése az épületek keletkezésének idejére más eszközökkel már rég megoldotta. Az ő igazi feladatuk sokkal inkább egy aranykor felidézése volt, melyet lelkesen tett magáévá az újkor embere, és melynek visszatérésében nemcsak szentül hitt, de sok mindent el is követett érte.
Az azóta bekövetkezett még újabb kor városlakója és látogatója viszont rég elvesztette a fonalat a tovatűnt aranykorral, melynek történetei feledésbe merültek, nehezen feltárhatók, hiába találkozunk kő- és gipsztestű isteneivel, faunájával, flórájával, architektúrájával a mindennapokban. Ezzel a párhuzamos világgal és annak kihalt isteni fakultásával ismertet meg könyvünk terjedelmének lehetőségei szerint, megkísérel számot adni a daliás idők nagyságáról, dicsőségéről, érdekfeszítő mitológiájáról, és nem utolsósorban segít beazonosítani eme isteni színjáték résztvevőit.