Sóhajok

Mintha minden a régi lenne. Az újra meg újra megidézett balatoni táj, ahol éppen felsikolt egy sárgarigó, ahol kifeszített szárnyú madarak siklanak a tó fölött, ahol sívó sirályok úsznak a kék végtelenbe. De változik a kép. A tündérkedő nyár mellett már üzen az ősz. Hol az orom érzete hatja át a költőt, hogy a rákkal való küzdelem eredményes volt, hol a szorongás sötét felhői riasztják. szenvedésekkel tűzdelt éjszakák véget nem érő sorozatában kérdem Uram Meddig s Miért még idelent? Ez év augusztusában véget ért a szenvedés. Bekövetkezett az, amit kötete utolsó versében előrevetített a költő: a szerencse fia vagy kiszínesedtél Te is akár egy őszi levél fölvilágolsz áttetsző sárgában vörösben mielőtt az éj didergő dérrel belep s a reggeli fény melegében tündérkedve egy utolsó táncban kihullsz e földi világból