Sanna Marin

A remény ereje - Bátorság és vízió a hatalom világában

helikon kiadó  | 2025  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  256 oldal

Sanna Marin mindössze harmincnégy éves volt, amikor Finnország miniszterelnökévé választották, és ezzel ő lett az akkori világ legfiatalabb hivatalban lévő kormányfője, aki progresszív elképzeléseivel és válsághelyzetekben tanúsított határozott és bátor fellépésével csakhamar a nemzetközi figyelem középpontjába került.
A szerény sorsú családból származó politikus nem kevés akadályt legyőzve jutott fel a politikai ranglétra legfelső fokára. Mandátumához egy sor történelmi jelentőségű esemény köthető: ő vezette végig Finnországot a koronavírus-járványon, számos reformot hajtott végre a klímaváltozás és a társadalmi igazságosság terén, s végül ő volt az is, aki Ukrajna orosz invázióját követően levezényelte hazája NATO-csatlakozását.
Marin őszintén mesél a kihívásokról, amelyek kormányfőként érték, nem utolsósorban azokról a média által botrányként tálalt ügyekről, amelyek során a magánéletében vájkálva igyekeztek megkérdőjelezni politikai alkalmasságát.

A Remény ereje több, mint memoár: cselekvésre szólít fel. Sanna Marin arra biztatja a következő nemzedék vezetőit, hogy munkájuk során soha ne féljenek önmagukat adni. Hisz az ő története is tanúbizonyság arra, hogy mindig van lehetőségünk valódi változásokat előidézni.

"Sanna Marin története a kitartásról és a bátorságról szól. A Remény ereje megmutatja, hogy miként használhatjuk a hatalmunkat egy igazságosabb világ megteremtésére." - HILLARY CLINTON

"Sanna Marin nem csupán Finnország, de a transzatlanti biztonság szempontjából is meghatározó politikai vezetőnek számított. Könyve meggyőző és személyes hangú beszámoló azokról a történelmi pillanatokról, amelyek hivatali idejét meghatározták. Markáns véleményt formál napjaink globális kihívásairól is." - JENS STOLTENBERG

"Sanna Marin rendkívüli nő, aki csodálatra méltó bátorsággal és vezetői képességekkel rendelkezik. Memoárja az igazság és a hitelesség erejéről tanúskodik, amely lelket önthet minden nőbe." - DIANE VON FÜRSTENBERG

"Sanna Marint az egész világon ünnepelték, amiért ilyen fiatalon lett miniszterelnök. Pedig ő nem egy politikai újonc, és bebizonyította, hogy a jó kormányzás nem az életkortól függ." - TIME100 NEXT
SANNA MARIN Finnország leghosszabb ideig hivatalban lévő női kormányfője, a Finn Szociáldemokrata Párt egykori elnöke. 2019 és 2023 között regnáló koalíciós kormányának mind az öt pártját nők vezették, és tizenkilenc miniszteréből tizenkettő nő volt. Jelenleg stratégiai tanácsadóként dolgozik elsősorban a geopolitika, a klímavédelem, a nemek közötti egyenlőség és a feltörekvő új technológiák területén.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Kiadói ár: 5 999 Ft
Bevezető ár: 5 399 Ft

Előrendelhető

Várható megjelenés:
2025. 12. 10.


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

Kiadó helikon kiadó
Kiadás éve2025
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:256
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
FordítóBarabás József
ISBN9789636204426
Árukód2802146 / 1235926

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Kiadói ár: 5 999 Ft
Bevezető ár: 5 399 Ft

Előrendelhető

Várható megjelenés:
2025. 12. 10.


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

Reggő Dániel: Viking vér - Vazul fiaiReggő Dániel: Viking vér - Vazul fiai